5. rész

5. rész: Az első edzés

Szerdán már nem is tartottam olyan jó ötletnek ezt a kabala dolgot, de nem volt mit tenni, már elvállaltam. Szóval fogtam a szőrös hörcsögömet, és beletuszkoltam egy sporttáskába. Ez a folyamat körülbelül húsz percet vett igénybe. Tudja valaki, milyen nehéz egy hatalmas szőrös, műanyag fejet beerőszakolni egy kis táskába?! Mindegy. Miután ezzel kész voltam felöltöztem, felkaptam a hátizsákomat is és levittem a sporttáskámmal együtt az előszobába. Az étkezőben már mindenki ott volt, és reggelizett.

- Jó reggelt - köszöntem, és leültem Diana mellé.

- Szia - mosolyogtak a kislányok. 

- Tényleg Dan, tegnap nem is kérdeztem. Bekerültél a csapatba? - érdeklődött nővérem. 

- Majdnem... - motyogtam. 

- Hogy hogy majdnem? - nézett furán Avery. 

- Hát... benne vagyok a csapatba, de nem játszok...

- Kispados vagy? Nyugi az még vál... - kezdett volna vigasztalni Lia, de én félbeszakítottam. 

- Nem. Én vagyok a kabala - vigyorogtam, mire az egész család pár másodpercig megszólalni sem tudott, aztán egyszerre kezdtek röhögni.

- Kösz, kedvesek vagytok... - motyogtam.

- A kabalák mindig a legnyomibbak - vont vállat vigyorogva Avery.

- Ebben a félévben nem - válaszoltam magabiztosan, majd felálltam. - Na lépek. Sziasztok!

Alig értem el az utca végét, amikor valaki utánam kiáltott. 

- Igen? - fordultam hátra. 

- Hali! - Derek volt az, egy kalap volt rajta, és egy kockás gatya. Elég érdekes nézett ki, de még pasi szemmel is jól állt neki.

- Cső - vigyorogtam én is. 

- Tényleg te leszel a kabala? - érdeklődött, még mindig alig hitte el, hogy tényleg talált valami nyomit, aki elvállalja.

- Igen - magabiztosabb és eltökéltebb voltam mint valaha.

- Tudsz szaltózni? - tudakolta útitársam.

- Igen... asszem'... 

- És egy óriási, szőrös hörcsögjelmezben is? - vigyorgott. 

- Igen... biztos... És amúgy nem vagy vicces, örülj, hogy elvállaltam - néztem rá csúnyán. 

- Nekem nyolc - vont vállat. - De akkor ma neked is le kell jönnöd a pályára gyakorolni. 

- Oké. De te amúgy ki vagy, hogy te dirigálsz nekem?

- Az iskola kabala és pom-pon szövetség elnöke - húzta ki magát büszkén. 

- Pom-ponozol is? - vihogtam.

- Hülye - lökött oldalba. - Én csak elnök vagyok. De minden pom-pon edzésen ott lehetek. Tizennyolc gyönyörű lánnyal... - vigyorgott.

- Mondasz valamit... Hé, én nem edzhetek a lányokkal? - csillant fel a szemem. 

- Hát... Ha Sandy, a pom-pon csapat kapitány beleegyezik, talán... - vont vállat. - Megkérdezzem?

- Igen, légyszi - néztem rá kérlelően. 

- Oké, nyugi - vigyorgott, és ekkor értünk be a suli épületébe. -  Na én erre megyek, szevasz!

- Szia - köszöntem el én is, és elindultam a szekrényem felé. 

Épp a hörcsöggel megtömött táskámat tuszkoltam be a szerkénybe, mikor valaki megállt mellettem.

- Jó úton haladsz a "suli legnagyobb nyomija" címért - hallottam meg magam mellett Tyler visszataszító hangját.

- Te pedig jó úton haladsz a "világ leghülyébb csapatkapitánya" címért, bár... - löktem egy utolsót a táskámon, ami becsúszott a helyére. - talán még ahhoz is túl kevés eszed van... - néztem rá.

- Mit kötözködsz?! - mordult rám.

- Te tényleg egy nagy idióta vagy - néztem rá megdöbbenve, de vigyorogva, majd felkaptam a töricuccomat, és leléptem.

A terembe érve leültem a megszokott leghátsó padba. Legutolsó töriórán nem volt padtársam, és most reméltem, egy jó csajt kapok magam mellé. Azt hiszem fohászom meghallgattatott, mert pár perc múlva egy hosszú, fekete hajú, és világoskék szemű, dögös csaj szambázott a terembe, és ült le mellém. Hirtelen mindenféle mocskos fantáziakép jelent meg előttem, amit inkább gyorsan elhessegettem... 

- Szia - vigyorogtam rá a legcsábosabb mosolyommal. - Dan vagyok. 

- Én Sandy - közölte kicsit sem barátságosan, nekem pedig pörögni kezdett az agyam, hogy vajon ő e az a Sandy, akit Derek emlegetett. Nem volt mit tenni, meg kellett kérdeznem.

- Ő figyelj... Te vagy a pom-pon csapat kapitánya? - böktem ki végül. 

- Igen - nézett végre rám. Iszonyatosan egyenesen ült, a hideg is kirázott tőle. 

- Én vagyok az új kabala - vigyorogtam szélesebben. - És azon gondolkodtam, hogy nem edzhetnék-e veletek? 

- Hát... - mért végig. - Nekem mindegy... 

- Köszi! - öleltem meg, de azt hiszem ezt nem jól tettem, mert Sandy undorodva felsikított, és átült a terem másik végében lévő helyre.

Mindegy, a csajokkal edzhetek, nekem ez is elég.

Az óra amúgy meglepően unalmas volt, és padtársam, miután elüldöztem Sandyt, továbbra sem akadt. Különben az egész napom dögunalom volt. Ebédszünetben leültem Derekhez, aki amúgy egy évvel felettem jár. Elújságoltam neki, hogy a csajokkal edzhetek, aztán elmondtam, hogy megöleltem Sandyt, és ő elmenekült, mire úgy elkezdett röhögni, hogy kiköpte az épp szájában lévő... akármit.

- Jól van már - vágtam hozzá egy szelet sajtot. - Legalább nem az idióta Tylerékkel edzek. Ez is valami.

- Igaz - értett egyet. - Akkor majd háromkor legyél a déli pályán, és mutatok pár trükköt - vont vállat, és felállt, hogy elinduljon a következő órájára.

A maradék két órámat is valahogy túléltem, aztán felkaptam a sporttáskámat, és lementem a pályára, és azt hittem álmodom. Tizennyolc gyönyörű lány rövidnadrágokban és miniszoknyákban ugrándozott, pörgött és dobálta magát.

- Már értem miért imádod ezt csinálni - álltam oda döbbenten Derek mellé.

- Ugye? - vigyorgott. - De neked most fontosabb dolgod van! Menj, és vedd fel a jelmezed
- Oké - törődtem bele, és pár perc múlva már egy óriás hörcsög képében slattyogtam ki a pályára.

- Istenien áll - vihogott Derek, mire én hozzávágtam a fejemet. Mármint a jelmezét...
- Hé - vigyorgott továbbra is. - Nem verjük az edzőt.
- Tudod mikor leszel te edző... - kaptam ki a kezéből a fejemet, és tettem vissza a helyére.
- Tökmindegy. Na most csinálj egy szaltót! - adta ki az utasítást.
Én pedig lendültem, elrugaszkodtam, és... sután a hátamra estem, mire Derek olyan szinten röhögőgörcsöt kapott, hogy húsz percig megszólalni sem tudott.
- Az anyádat! - nyögtem. - Segíts már! Egyedül nem tudok felállni!
- Azt mondtad, tudsz szaltózni - törölgette a könnyeit.
- De nem ebben a szőrös akármiben! - mutattam magamra bosszúsan.
- Akkor vedd le, és úgy csinálj egyet - vont vállat a "profi" edzőm.
Én lerángattam magamról a hörcsögöt, és kicsit arrébb álltam. Megint lendültem, elrugaszkodtam és egy tökéletes hátraszaltó után, stabilan megálltam.
- Te tényleg tudsz szaltózni - maradt tátva a szája.
- Na mit mondtam? - vigyorogtam elégedetten.

- Akkor a höriben miért nem megy? - értetlenkedett, és felemelte a jelmezemet.
- Mert... NAGY, SZŐRÖS, ÉS NEHÉZ! - adtam meg a kézenfekvő választ.
- Jól van már... - motyogta. - De akkor is ebben kell parádéznod a meccseken, úgyhogy jobb, ha belejössz - lökte vissza nekem a jelmezt, én pedig kénytelen voltam újra felvenni.

A nap végére szereztem pár szép, színes foltot, de egy normális szaltót vagy cigánykereket nem tudtam megcsinálnia a hörimben. Csalódottan mentem haza, és dőltem le a kanapéra.
- Mi történt ma veled? - kérdezte Lia egy fotelban ülve.
- Hát... sok minden - motyogtam fáradtan, és azt hiszem, ott helyben elnyomott az álom.
____________
Írói megj.: Légyszi, ha már elolvastátok a részt, írjatok róla valamit. *-* Légyszi! Amúgy, hogy tetszett? :D Mit gondoltok Derekről és Sandyről? :D