6. rész

6. rész: Matek

Másnap, azaz csütörtökön nyűgösen, a kanapén ébredtem. Fájt a hátam, és mindenem sajgott. Úgy éreztem, én ezt nem bírom ki, és leadom a kabaláskodást. Aztán eszembe jutott Tyler nyomorék arca, és újra elöntött a düh. Igen, a düh valóban sok ambíciót megmozgat az emberben. Így gyorsan lezuhanyoztam, átöltöztem és lementem reggelizni.

- Hogy vagy? - kérdezte Avery. 

- Jól - vontam vállat. - Vagyis... jobban. 

- Lesz még jobb is - mosolygott Lia.

- Gondolom... - motyogtam, lenyeltem az utolsó falat pirítósomat, és elindultam a suliba.

Az épület előtt összefutottam Peterrel, aki lelkesen köszönt, és bemutatott két, nálunk két évvel idősebb, haverjának. Mint kiderült a két srác iker. A magasabb, Fred, akinek sötét vöröses-barna haja van, is tagja a csapatnak, de csak kényszerből. Az apja erőlteti rá, és ő igazából orvos akar lenni. Méghozzá sebész... hűha... Mindegy. A tesója, sötét szőke hajjal, Greg, pedig egy hip-hop táncos, akinek hatalmas álma, hogy világhírű legyen. Ja, és még valami, azért kezdett táncolni, mert megnézte a Step up 3 filmet. Hát... nem mindennapi diákok járnak ebbe a suliba, az biztos.

- Tényleg Dan, - fordult hozzám Peter. - tanultál a matek tesztre?

- Mi a f*sz? - szaladt ki a számom, de mentségemre szolgál, eszemben sem volt tanulni, úgy... semmire.

- Nem figyeltél múlt órán? - értetlenkedett tovább.

- Miért, te figyeltél? - néztem rá hülyén. 

- Nem, de Mark figyelt, ő adta a tippet - vont vállat vigyorogva, és elindult be az épületbe.

- Hé! Várj már! - értem utol. - Miből írunk egyáltalán?
- Valami törtek, meg egyenletek - vonogatta a vállát továbbra is.
- Te nem is tanultál? - egyre döbbentebb lettem.
- Annyit tudok, hogy átmenjek.
- Ajj, basszus, én semmit sem tudok... - eközben beértünk a terembe, és levágódtunk a helyünkre.

Előkaptam a matekcuccom, és őrült magolásba kezdtem. Próbáltam felfogni valamit is az anyagból, de csak hülyeségekre tudtam gondolni. Például, miért van a matek mindig első órában? Vagy hogy, mégis miért finomabb a csokifagyi az epresnél? Miután beláttam, hogy a maradék öt percben már semmit sem tudok felfogni a dolgokból, csalódottan dőltem hátra a székemen. Az osztály többi tagja viszont szorgalmasan ismételt és kérdezte ki a padtársát. Apropó padtárs, miért nem akar senki mellém ülni? Törin és matekon sincs padtársam. Hát, nem hiszem, hogy olyan nagyon népszerű lennék... Mindegy is...

Pár másodperc múlva be is csengettek, és bejött a matektanár.
- Ugye mindenki készült a dolgozatra? - tudakolta a magas, szigorú tanárnő.
- Igen... - motyogta az osztály.
- Akkor jó, mert ez a jegy teszi ki az év végi jegyetek ötven százalékát - mosolygott gonoszan, és kiosztotta a tesztlapokat, bennem pedig megállt az ütő. Ötven százalék?!
Még a kérdéseket sem értettem, nemhogy válaszolni tudtam volna. Gondolván, úgy sem veszíthetek semmit, elkezdtem bökdösni az előttem ülő Peter hátát.
- Pszz... pssszt! - pisszegtem neki, ő pedig mordult egyet, jelezve, hogy figyel. - Első kérdés? - suttogtam.
- A! - suttogta vissza, én pedig bekarikáztam az A lehetőséget.
Még kérdeztem párat tőle, aztán arra jutottam, hagyom inkább dolgozni. A padtársa lapjára viszont pont ráláttam volna, ha nincs ott a tolltartója, takarva a kilátást. Kattogni kezdett az agyam, hogyan lökdöshetném azt odébb. Rövid gondolkodás után arra jutottam, hogy ha belerúgok a srác székbe, akkor talán meglepődik, és odébb húzódik, a lapjával együtt. Jó erősen megrúgtam hát a székét, de arra nem számítottam, hogy ő hintázik a székén, és konkrétan kirúgtam alóla az ülőalkalmatosságát. Szegény srác becsúszott a pad alá, és még a szék is ráesett. Mindenki felénk fordult, és döbbenten nézte a jelenetet. Peter kirántotta padtársát a pad alól, akinek végül is az ijedtségen kívül semmi baja nem lett. Én ártatlan képpel néztem a lapomat, az osztály pedig szépen lassan felocsúdott, és jól kiröhögték szegény fiút, aki vörös fejjel visszaült a helyére, és újra munkához látott. Igazából amit akartam, elértem, mert  tolltartó a zuhanás folyamán odébbcsúszott, és most már ráláttam a lapra. Tény, hogy nem szép dolog, az amit csináltam, de nem akartam megbukni, így szinte mindent lemásoltam róla.

- Ezt jól megcsináltad - vihogott Peter óra után, miután már csak mi maradtunk a teremben.
- Nem csináltam semmit...
- Aha, akkor Jim magától csúszott be a pad alá - röhögött fel megint felidézve a jelenetet.
- Bizonyára - néztem rá csúnyán, de ő csak vigyorogva a fejét rázta.
A délelőtt már nem tartogatott számunkra további izgalmakat. Ebédnél leültem Markhoz és Peterhez, és után csatlakozott hozzánk Derek és a reggel megismert Greg is.
- Hallom jól elintézed Jimet - cukkolt Derek. - Szegény pára...
- Jól van már - legyintettem és beleittam a kólámba. - Mert ti nem csináltok hülyeségeket...
- Hát nem tudom a többiek hogy vannak ezzel, de én még senkit nem löktem be a pad alá matekdoga közben - vigyorgott Peter.
- Oké, le lehet szállni rólam - morogtam.
Lehet, hogy vicces kis jelent volt, de én nem tartottam annak... na jó lehet, hogy egy kicsit...
- Hé srácok, emlékeztessetek, hogy soha nem üljek Dan elé... - röhögött Mark. - Nem akarok én is úgy járni, mint szegén Jim...
- Befejeztétek? - kérdeztem, de azért már én is vigyorogtam.
- Ezt nem fogod könnyen lemosni magadról - rázta a fejét mosolyogva Greg.

Egész jó hangulatban telt a délután is, és miután vége lett a tanításnak megint várt rám a hörim és Derek. Azt hiszem már jobban ment a dolog, és csináltam egy majdnem hátra szaltót is, csak mivel túl kicsi volt a lendület, a fejemre este. Szerencsére hörinek nagyon nagy a feje, így nem szenvedtem maradandó károsodást, csak a csajok röhögtek ki. Mindegy, ahogy Lia mondta, lesz ez még jobb is... Nagyjából így telt a napom, de úgy éreztem valami hiányzik. Hazafelel menet eszembe is jutott, nem csajoztam már vagy két hete. Mire hazaértem elhatároztam magam. Márpedig én felszedek valakit!

_______
Írói megj.: Na hogy tetszett? :D Ha már elolvastátok, légyszi írjatok róla valamit, mert az nagyon jól esik és sokat segít ^^ puszilok mindenkit. :)