9. rész

9. rész: Mr.Gerdik

- Mi folyik itt?! - jött oda idegesen az egyik tanár, és rajta kívül az egész ebédlő minket figyelt. - Mindketten - mutatott rám és Tylerre. - Az igazgatóhoz!

Kelletlenül elindultunk a tanár mögött, és közben nagyon csúnya pillantásokat váltottunk. A magas, szemüveges, vékony férfi felvitt minket a harmadik emeletre, és ott bekopogott az igazgatóiba. Elmagyarázta, hogy mit csináltunk, egy sötét bőrű, molett nő pedig behívott az előtérbe, és ránk parancsolt, hogy várakozzunk. Én egy székre ültem le, Tyler pedig a lehető legtávolabb, egy fotelba. Így ültünk egy jó darabig, egymást fixírozva, mikor kinyílt az igazgató ajtaja.

- Gyertek be fiúk - szólt az igazgató, mi pedig bementünk. 

Egymás mellé ültünk le Tylerral, az igazgatóval, Mr.Gerdikkel szemben. Magas volt, fiatalos és napbarnított bőrű. Zöldes szeme érdeklődően vizsgálgatott minket, majd nyugodt hangon megszólalt. 

- A verekedés nem megoldás - kezdte. - Vagyis nem mindig... - mosolyodott el. - Megtudhatom ez esetben miért került rá sor? 

Egyikünknek sem akaródzott megszólalni.

- Értem... - mosolygott továbbra is. - Daniel, te hogy látod a helyzetet? Jogosan ütötted meg iskolatársadat?

- Igen - mondtam halkan. - Tyler azóta szívat, amióta csak itt vagyok. 

- Nos, Tyler, miért "szívatod" Danielt? - fordult most "bűntársam" felé az igazgatónk.

- Mert nem tetszik a képe - vont vállat rövid gondolkodás után. - És a menzán első nap elfoglalta a helyünket. Amúgy meg nagyon beképzelt, és ez - szorította ökölbe a kezét. - nagyon felidegesít. 

- Ez érthető. A beképzeltség egy nagyon rossz tulajdonság - bólintott Gerdik. - Daniel, szerinted igaza van Tylernek? 

- Részben... De ő is nagyon beképzelt! - vádaskodtam, belátom, elég gyerekesen. - Azt hiszi, ő az egyetlen normális ember a világon, holott még csak nem is normális...

- Jaj, fiúk - sóhajtott egy hatalmasat Mr.Gerdik. - Tisztában vagytok vele, mennyire gyerekes és értelmetlen a vitátok? 

Mi csak mélyen hallgattunk, és a térdünket nézegettük. Az igazgatónak igaza volt. Tényleg gyerekes ez az egész dolog, és attól függetlenül, hogy Tyler egy barom, semmi okunk utálni egymást. Felemeltem a fejem, és ránéztem. Ő is így tett, és láttam szemében, ugyanarra gondol mint én. Kinyújtottam felé a kezemet, ő pedig megrázta. Gerdik szélesen elmosolyodott, mi pedig ránéztünk. 

- Most már értitek? - kérdezte, mi pedig bólintottunk. - Elmehettek. 

- Köszönjük - motyogtuk, és kivánszorogtunk az igazgatóiból.

 Ketten róttuk lefelé a lépcsőket és folyosókat. Egy idő után elváltak útjaink, de még utoljára megálltunk egymással szemben.

- Ettől még nem foglak szeretni - mondta zavartan Tyler.

- Megnyugodhatsz, én sem téged - vigyorodtam el, és ő is így tett. 

Még egyszer kezet fogtunk, és én elindultam balra, ő pedig jobbra. Ott és akkor rádöbbentem, hogy eddigi életem során mennyi hibát követtem el. Sok mindenkit megvetettem, és azt hittem, én vagyok a világ közepe, holott én szinte senki sem vagyok. Azt hiszem azért utáltam Tylert, mert magamat láttam benne. Azt a Dánielt, aki Magyarországon voltam. Azt, aki megvetett másokat, és nem törődött semmivel. Igen, egy Tyler féle bunkónak kellett jönnie, és megmutatnia ki is vagyok valójában. Ilyen gondolatokkal értem be a technika terembe, ahol a többiek már javában barkácsoltak, valamit...
- Áh, Daniel! - nézett rám a tanárnő. - Mr.Figgs szólt, hogy fent voltál. Gyere, csatlakozz hozzánk!
- Oké - néztem rá furán.
A technika tanár, Miss Tibon egy középmagas, rövid, ősz hajú, izmos és energikus nő volt. Én odaballagtam Mark mellé, aki egyből tudni akart mindent, én pedig elmeséltem.
- Ez most komoly? - döbbent meg, és nagy csodálkozásában véletlenül ráütött az ujjára. - Basszus! - ordított fel, mire az egész osztály felénk fordult.

- Valami probléma van Marcus? - érdeklődött a tanárnő.

- Semmi, csak ráütöttem a kezemre - mentegetőzött Mark, majd újra felém fordult. - De Tyler egy seggfej! Amióta csak ide jár, szívat mindenkit!

- Hát, akkor mostantól nem fog - vontam vállat. - Na jó lehet, de velem most már nem fog szívózni. 

- Csodás... - hitetlenkedett Mark, és újra ráütött az ujjára. - Azt a büdös k*rva...!

Suli után, mikor kiléptem a suliból, összefutottam Tylerral. 

- Szevasz - nyújtott kezet, én pedig megráztam.

- Cső!

Ezután odamentem a tátott szájjal bámuló srácokhoz, akik kicsit odébb álltak. 

- Ez most komoly?! - akadt ki Derek, én pedig vigyorogva elmondtam nekik mindent.

- Hát te nem vagy semmi öregem - veregetett vállba Peter is.

Ezután elköszöntünk Fredtől, Gregtől és a lányoktól, majd elindultunk a sportcsarnokba. Átöltöztünk, és én a pom-pon csapathoz, míg a fiúk a kosarasokhoz mentek edzeni.

- Na gyerünk, újra! - szadizott Derek, a gyakorlat százszor egymást utáni elvégzése után.

- Haggyá'! - feküdtem hagyat a füvön, és leráncigáltam magamról a hörit. - Kilépek! 

- Most nem léphetsz ki - közölte nyugodtan és "együttérzően", majd lefeküdt mellém. - Amúgy meg már egészen jól megy. Pénteken lenyomjuk a sasokat! 

- Remélem is - nyögtem. 

Este későn értem haza, mert Peter rávett, hogy igyunk meg egy sört edzés után, amire én persze nem mondhattam nemet. Szóval nyolc körül estem be az ajtón, szó szerint, mert be volt ragadva, én löktem rajta egyet, de túl nagyot, és beestem rajta. Mindegy. Szóval kajáltam, lepakoltam, és leültem a többiekhez megnézni valami családi filmet, beszélő állatokról. Másnap reggel kipihent és boldog voltam, egészen addig, míg be nem ültem az első órámra, matekra. Levágódtam a kicsit sem nyugodt Peter mögé, aki hátra is fordult hozzám. 

- Ugye nem osztja ki? - nyifogta.

- De - mosolyodtam el keserűen.

- Ez a vég! - rontott be az ajtón Derek, majd tetetett meglepődöttséggel fordult körbe. - Vagyis nektek, én nem ide járok - röhögött, mire mindenki hozzávágott valamit, ő pedig még mindig vihogva huppant le mellém. 

- Meg fogok bukni - nyögte Peter. - Vége a kosárlabda karrieremnek...

Ekkor becsengettek, és Derek lelépett, a tanárnő pedig be.
- Sziasztok gyerekek! Kijavítottam a dolgozatokat, és azt kell, hogy mondjam, szörnyen teljesítettetek - nézett végig csúnyán az osztályon. - Egyetlen A érdemjegyű dolgozat született. Gratulálok, Daniel - nyújtotta felém a tesztemet, én pedig alig hittem el.
- Öhm... kösz - vettem át, és leültem a helyemre.
Peter és Mark hitetlenkedve nézett rám, én pedig csak vállat vontam, és nekiláttam a dolgozatom átnézésének. Valóban alig volt benne hiba, de fogalmam sincs, hogyan csináltam. Jim is egy jeggyel rosszabbat kapott, Peter pedig kettővel. De nem volt mit tenni, én egy zseni vagyok!

Kicsengő után vidáman léptem ki a teremből, a csalódott és döbbent Peter és Mark társaságában.
- Hogy a francba kaptál te A-t? - kérdezte századszorra Mark.
- Nem tudom - vontam vállat. - Említettem már, hogy egy zseni vagyok?
A nap további része nagyon jó hangulatban telt, és aznap az edzés is jobban ment, mint eddig bármikor. Este, mikor már a szobámba feküdtem, és már majdnem aludtam, SMS-em jött.

"Jó éjt zsenike :D xoxo, Clara"

___________________
Írói megj.:  Na, hogy tetszett a rész? Mit gondoltok az igazgatóról és Tylerről? :D