11. rész

11. rész: Búcsú

- Azt hiszem, elb*sztam - közöltem hűséges haverommal, mire ő csak értetlenül visszakérdezett.

- Mi van?

Én mindent elmondtam Dereknek, ő pedig figyelmesen végighallgatott.

- Sajnálom haver - mondta. - Ezt az egész fogadás dolgot is, meg minden... - hallottam a hangján, hogy tényleg megbánta.

- Ugyan - legyintettem. - Ez nem a te hibád.

Még egy ideig dumáltunk, de csak arra jutottunk, hogy én nem vagyok szerelmes, de jól elcsesztem. Derek azt tanácsolta, hagyjam békén Clarát hétvégén, és majd hétfőn beszéljem meg vele.

Megfogadva Derek tanácsát, hétfőn elég idegesen indultam el a suliba. Úgy terveztem, hogy megvárom első óra előtt a folyosón, de ez a terv nem vált be. Még becsengőkor sem ért oda, és mikor már "kedvenc" biológia tanárom ordított rám, hogy azonnal takarodjak be, be kellett látnom, ma nem lesz alkalmam Clarával beszélni. Idegesen csattogtattam a tollam, és azon rágódtam, hol lehet a padtársam. Aztán beugrott, hogy talán az egyik barátnője tudhatja hol van, így elkezdtem bökdösni az előttem ülő, vörös hajú lány hátát.
- Mi van?! - fordult hátra.
- Nem tudod, hogy hol van Clara? - suttogtam.
- Nem tudod? - nézett furán. - ma van az utolsó tárgyalás. Ma dől el a per.
- Miss Garden! Kérem forduljon előre! - szólt ránk Mr.Huks, mire az előttem ülő gyorsan előre fordult, én pedig lefagytam.
Lehet hogy Clarát elviszi az anyja? Basszus...

A nap hátralévő részében idegesen járkáltam fel-alá a suliban, és semmit nem fogtam fel az órákon elhangzottakból. Amint kicsengettek az utolsó óráról azonnal rohanni kezdtem Claráék háza felé, és ami ott fogadott megdöbbentett. Clara épp egy hatalmas dobozzal sétált ki a kapun.
- Segíthetek? - vettem ki a dobozt a kezéből.
- Mit akarsz itt? - nézett rám, és én láttam az arcán, nagyon össze van törve.
- Én... én tényleg sajnálom... - néztem a szemébe.
- Én elköltözöm, anyukámhoz - szólt, átvette a dobozt és betette egy kocsi csomagtartójába.
- Az pontosan hol van? - kérdeztem rosszat sejtve.
- Floridában - hajtotta le a fejét, én pedig megszólalni sem tudtam.
- Én... én úgy sajnálom. Clara, kérlek ne haragudj... - néztem rá, ő pedig csak vállat vont.
- Úgy sem számít már...
Ekkor magamhoz öleltem, ő pedig hozzám bújt.
- Clara! Indulnunk kéne! - hallottam meg egy női hangot a ház felől. - Búcsúzz el szépen, és menjünk már! - azzal beült a kocsiba, mi pedig elengedtük egymást.

- Hát... akkor szia - mosolyodott el keserűen, én pedig mit sem törődve a fogadással egyszerűen megcsókoltam.
Nem volt különleges, de mi tudtuk mit jelent. A búcsút. Miután véget ért a csók ő még rám mosolygott, majd beült az anyja mellé a kocsiba. Én hátrébb léptem, és onnan néztem a távolodó autót.

Szégyelltem magam, és sajnáltam Clarát is a szülei miatt. Leültem a járda szélére, és csak néztem magam elé. Mikor már egy órája ültem ott, valaki lehuppant mellém.
- Nyugi tesó - szólt Derek, és megveregette a vállamat. - Nem a te hibád.
- Tudom, csak... Eléggé elcsesztem...
Erre nem mondott semmit, csak együttérzően hümmögött egyet. Így üldögéltünk estig, és lehet, hogy nyálasan hangzik, de örültem, hogy ott volt velem. Nagyon jól esett. Este, mikor hazaértem Liát és Averyt még a nappaliban találtam, így leültem hozzájuk. Ők is elég rossz hangulatban voltak, hisz ez az egész dolog nyilván Clara apját, Samet is megviselte. Egészen éjfélig beszélgettünk, majd nyugovóra tértünk.

Másnapra már kicsit jobb hangulatom volt, és reméltem, hogy Clara messze, Floridában is jól érzi magát. Szóval elkészültem és elindultam a suliba. Még fél úton se voltam, mikor Derek utánam ordított az utcán. Én bevártam, ő pedig egy kávét nyomott a kezembe.
- Gondoltam jól esne - vigyorgott, és beleivott a sajátjába.
- Kösz - mosolyogtam.
- Hogy vagy?
- Jobban. Asszem' tegnap kicsit túlreagáltam. Végül is, nem örökre váltunk el. Remélem... - motyogtam, és én is belekortyoltam az italomba.
Az út további részén nem esett több szó a történtekről és, és a suliban sem beszéltünk erről. Tanítás után pedig újra mennem kellett az edzésekre, egy teljesen új gyakorlatot kitalálni.

Igazából az egész hetem átlagosan telt. Sokat beszéltem Clarával is telefonon, és úgy éreztem, már nem haragszik rám. Az életem kezdett jobbra fordulni, és a legmeglepőbb az volt, hogy a jegyeim is javulni kezdtek. Szombatra pedig újabb meccsre kellett készültünk. Ez a mérkőzés nem tartozott a bajnoksághoz, csak egy barátságos, edző meccsnek számított.
- Te vagy a legjobb kabala - jelentette ki Derek a meccs előtti utolsó edzésünk végén.
- Azt nem tudom, de hogy a leghelyesebb én vagyok, az biztos - vigyorogtam, mire ő csak mosolyogva a fejét csóválta.
Aznap este sokáig beszéltünk Clarával, és úgy tűnt, kezdi jól érezni magát, én pedig ennek őszintén örültem. Miután letettük, én elnyúltam az ágyamon, és arra gondoltam, soha többet nem fogok, senkit hülyeségekkel megbántani.
______________
Írói megj.: Jöhetnek a vélemények! :D