7. rész

7. rész: Clara története

- Na, szerinted kinél van a legtöbb esélyem? - tudakoltam másnap Derektől, miközben a suli felé mentünk. 

- Hát... Mondjuk Scarlett - próbálkozott. 

- Az a festett szőke, agyonsminkelt? - néztem rá hülyén. 

- Aha, miért? Egész jó csaj - mondta. 

- Végül is... - gondolkodtam el. - Oké. Akkor ma felszedem. 

- Kit szedsz fel? - ért oda hozzánk pont ekkor Peter.

- Áh én csak... - kezdtem volna, de Derek a szavamba vágott.

- Fel akar szedni egy csajt - közölte, mire én csúnyán néztem rá. - Mi van? - értetlenkedett.

- Akkor fogadjunk - vigyorodott el Peter. - Aki hamarabb felszed egy csajt, az nyer. 

Ezen elgondolkodtam. Ha eddig én valaha valakivel valamiben fogadtam, annak sose volt jó vége. De gondolván, mi rossz lehet ebből, beleegyeztem. 

- Jó, és mit kap a nyertes? - kérdeztem szemtelen mosollyal. 

- A vesztes egy hétig megcsinál a másiknak minden házit.

- Ez baromság, mi úgy sem csinálunk házit - néztem rá hülyén.

- Jobb ötletem nincs - vont vállat Peter. 

- Nekem van! - lelkesedett be Derek. - A vesztes egy hónapig nem smárolhat, vagy csinálhat khm.. mást egyetlen egy csajjal sem.

- Oké - bólintottam elszántam, és Peter is így tett. Megálltunk és kezet fogtunk.

- A fogadás ebédszünetig érvényes - folytatta Derek. - Aki addig felszed valakit, az nyert. Sok sikert!

Ekkor már a sulinál voltunk, egymásra néztünk Peterrel, és őrült rohanásba kezdtünk az épület felé. Miközben futottam még hallottam, hogy valaki megkérdezi Derektől, hogy nekünk mi bajunk van. Remélem kedves barátom nem válaszolt neki...

Szóval miután berontottunk a suliba én elindultam a bal szárny felé, Peter pedig jobbra. Egy igazi "versenyfutás az idővel és az idióta haveroddal" dologra hasonlított ez az egész, csak tudnám miért... Első óra előtt nem sok sikerben volt részem. Ezt úgy értem, hogy egy lány rám öntötte a jegeskávéját, egy másik pedig elküldött a francba. Nem csüggedtem el, hisz a suliba összesen több mint hatszáz lány jár. Az első szünetben is folytattuk a küzdelmet. 

- Hogy haladsz töki? - ordított felém Peter, mikor összefutottunk egy folyosón.

- Találd ki - vigyorogtam, és feltettem a kezem.

Összepacsiztunk, és vihogva indultunk tovább a folyosó két különböző vége felé. Miután a második szünetben sem jártam sok sikerrel, kezdtem kicsit megijedni. Már csak két óra és két szünet választott el a fogadás lejáratáig. Mivel a harmadik szünet sem hozott sok sikert, kezdtem bepánikolni. Az ebéd előtti utolsó órám biológia volt. Bevágódtam a leghátsó padba Clara mellé. Csak úgy mellékesen köszöntem neki, ő pedig érdeklődve nézett rám. 

- Miért vagy ilyen ideges? - kérdezte kíváncsian. 

- Aki kíváncsi, hamar megöregszik - vigyorogtam rá a szívdöglesztő mosolyommal.

- Leszarom. Mondd - vigyorgott, én pedig elképedtem.

- Te... te... - dadogtam. 

- Jól van, bocsi, de tényleg érdekel - pirult el egy kicsit, én pedig csak vigyorogtam. 

- Tényleg nem mondhatom el - ráztam a fejem szomorúan.

Egész órán azon kattogott az agyam, hogy hogyan keressek magamnak egy csajt, aki hajlandó lenne randizni velem. Mikor megszólalt a csengő azt hittem szívrohamot kapok. Direkt lassan pakoltam, hogy minél később kelljen teljesen leégnem a srácok előtt. Aztán hirtelen beugrott valami. Kirontottam a teremből, és kedves padtársam után kiáltottam. 

- Clara!

- Igen - fordult vissza mosolyogva. 

- Öhm - sétáltam hozzá közelebb, és mélyen a szemébe néztem. - Nem lenne kedved ma csinálni valamit? 

Kicsit meglepődött, de azért mosolygott. 

- Mármint egy randin? - kérdezte.

- Igen - bólintottam. 

- Szívesen - mosolygott, és felírta egy lapra a címét és a számát. - Öt körül már ráérek - azzal lelépett.

Hatalmas mosollyal az arcomon löktem be az ebédlő kétszárnyú, vastag ajtaját, és elképzeltem ahogy lassított felvételben, lazán sétálok, miközben megszólal a Rocky zenéje. Aztán mikor a srácok megláttak idiótán tapsolni, vihogni és füttyögni kezdtek.

- Na kinek van ma randija? - vágódtam le Fred mellé. 

- Nekem - vont vállat. - Este megyünk Daisyvel moziba, és...

- Hé, Nekem! - vágtam bele a mondandójába.

- Mikor beszélted le? - kíváncsiskodott Derek.

- Hát most, szünet elején - vontam vállat. 

- Én már a harmadik szünetbe - huppant le mellém Peter. - Ezt SZÍVTAD!

Ezen mindenki jót röhögött, és pedig nagyon csúnyán néztem rájuk.

- Úgyhogy csak ügyesen azon a randin - borzolta össze a hajam, én pedig csak ellöktem a kezét.

- Asszem' meleg leszek - sóhajtottam, és lenyúltam a velem szemben ülő Mark szendvicsét. - Kösz. 

Peterrel és Derekkel suli után kiültünk az udvarra megvárni a többieket. Csak ültünk és néztük a diákokat. Abban a percben nagyon jól éreztem magam. Örültem, hogy velük lehetek, akármennyire is hiányoztak az otthoni haverok. Furcsa, de míg otthon hónapokba telt, itt napok alatt igaz barátokat találtam. Egy ideig üldögéltünk, majd Peter törte meg a csendet.

- Mit szeret csinálni egy Sandy szintű lány? - gondolkodott hangosan. 

Először fel se fogtuk mit mondott, csak dünnyögtünk valamit, majd Derekkel egyszerre ordítottunk fel. 

- Mi van?! Te Sandyvel mész randira?! - vihogtam. 

- Igen, miért? - értetlenkedett Peter.

- Igent mondott?! Neked?! - döbbent meg Derek.

- Te vagy a példaképem - röhögtem. 

Így üldögéltünk még egy darabig, majd meg is érkeztek a többiek.

Én egyből hazamentem, és elkezdtem gondolkodni, mit fogunk csinálni Clarával. Végül arra jutottam, hogy majd spontán kitalálunk valamit. Fél ötkor elköszöntem Liától és elindultam randipartneremért. Öt után öt perccel ott is voltam, és becsengettem. Clara nyitott ajtót. 
- Szia - mosolygott.
- Szia - vigyorogtam én is.
Ő bezárta az ajtót, és elindultunk.
- Mit csináljunk? - kérdeztem.
- Lemegyünk a partra? - vetette fel.
- Oké - egyeztem bele, és elindultunk gyalog a tengerpartra.

Egy fél óra sétálás után meg is érkeztünk. Az víz nagyon szép volt, én pedig lerúgtam a cipőmet, majd megragadtam Clara kezét.
- Gyere - húztam  a víz felé, mire ő is gyorsan levette a szandálját, és befutottunk a vízbe.
Épp hogy csak a térdünkig ért a hűvös víz, de nagyon jó érzés volt. Egy ideig még a vízben maradtunk, majd kiültünk a homokba. A Nap lassan eltűnni készült a dombok mögött, és én átöleltem Clara vállát. Így ültünk, azt hiszem megnyugtatta a közelségem, én pedig boldog voltam, hogy vele lehetek, noha még csak meg sem csókolhattam.

- Tudod - kezdte. - örülök, hogy eljöhettem otthonról. Kész őrültekháza minden...
- Miért? Mi a baj? - kérdeztem.
- Áh, úgy sem érdekelne - legyintett, és előredőlt.
- De, szívesen meghallgatlak - mosolyogtam bátorítóan, ő pedig sóhajtott.

- Apukám nagyon fiatalon, tizenhét évesen teherbe ejtett egy lányt. A lány nagyon gazdag családból származott, és a szülei nem engedték, hogy felneveljen engem, így lepasszoltak apámhoz. Apukám családja nagyon kedves volt, és ők együtt neveltek fel engem. Pár éve apa megismerte a nevelőanyámat, aki már szült is azóta egy lányt. Ez még így magában nem is olyan rossz, csak egy fél éve felbukkant az igazi anyám, és pert indított azért, hogy hozzá kerülhessek. Még csak nem is ismerem, de ő most annyira anya akar lenni... Persze, mikor már majdnem felnőtt vagyok...
- Sajnálom - dőltem előre én is, és megfogtam a kezét, mert tényleg sajnáltam.
- Tudod kik a szüleim? - mosolygott.
- Nem - ráztam a fejem értetlenül.
- Sam Wiliams és Jessica Thomson - közölte, nekem pedig tátva maradt a szám.
__________
Íóri megj.: Na mit szóltok? Jöhetnek a komik! :D