2. rész

2. rész: Üdv a családban

Tizenöt óra szenvedés után, szombat délelőtt leszállt a gépem Oxnard repülőterén. Mivel nem sikerült taxit fognom, muszáj voltam felzsúfolódni egy rozoga buszra. Épp azon gondolkodtam, hogy hogy a franca lehet ilyen hőség télen, mikor levágódott a mellettem lévő ülésre egy fiatal lány. Szőke haja volt és zöld szeme. Feltűnően szép volt.

- Helló kislány - vigyorogtam rá a csajozós mosolyommal.

- Szia - nézett rám totál hülyén. - Mit akarsz?

- Hát őőő... - jöttem zavarba. Nem voltam hozzá szokva, hogy valaki csak így lekoptasson.

- Ha azt hiszed, hogy egy ilyen mosollyal, és egy aranyos pofival bármit elérhetsz itt, akkor nagyon tévedsz. Minden második házban egy olyan lakik, mint te. Nem tudom honnan jöttél, de egy valamit jegyezz meg - nézett mélyen a szemembe. - Itt nem csak a külső számít. Itt az a lényeg, hogy ki vagy.

Azzal felállt, és leszállt a buszról, én pedig döbbentem néztem utána.

- Igaza van - nyekeregte egy idős hölgy a velem szembeni ülésről.

- Óh fogja be! - vetettem oda idegesen, és én is leszálltam a buszról. 

Előhalásztam egy térképet és egy kis cetlit a hátsózsebemből, amire a címet firkáltam fel, és elindultam a megfelelő irányba. Abban a percben nagyon utáltam anyámat. Öt perc múlva már a megadott ház előtt álltam, és a mérgemet mintha elfújták volna. A ház hatalmas és gyönyörű volt, egyenesen a mennyországban éreztem magam.

Ekkor egy harminc körüli lány lépett ki a házból. Hosszú, barna haja volt, és kedves mosolya. Nagyon csini volt, és a szeme pont olyan meleg volt és barna, mint az anyáé. 

- Szia - mosolygott rám, és kinyitotta a kaput. - Te biztos Dani vagy. Engem hívj csak Liának. A gyerekek bent vannak, a férjem pedig még nem ért haza.

- Oké - mosolyogtam én is álmélkodva. 

- Gyere, megmutatom a házat - közölte, felkapta az egyik bőröndömet, és bementünk a házba.

Pont jó hűvös volt, a légkondinak köszönhetően, és maga a ház is gyönyörű volt. A nappaliban két kislány játszott.

- Gyerekek, ő itt Dani - közölte Lia. - Dani, ők itt Anna - mutatott a kisebb, öt éves kislányra - ő pedig Diana - a nagyobb lány nyolc év körüli lehetett.

- Hali - intettem idétlenül, és ők pedig kedvesen integettek vissza.

- Gyere, megmutatom a szobádat - mondta Lia, és elindultunk fel a lépcsőn.

A szobám nagyon szép volt. A falak világos kékek voltak, és egy hatalmas franciaágy volt a szoba közepén... hmm... Szóval minden tök jó volt, és örültem, hogy ott lehetek, de azért kicsit sajnáltam, hogy nem tudtam tegnap este bulizni menni a haverokkal, és hogy el kellett jönnöm otthonról.

- Biztos éhes vagy - zökkentett ki a gondolkodásból nővérem. - Csomagolj ki és gyere le enni. Lassan kész a kaja.

- Oké, kösz mindent - mondtam, ő pedig csak biccentett és kiment. 

Nekem viszont nem volt kedvem csomagolni, inkább bekapcsoltam a laptopom, és csekkoltam a buli képeit. Nem volt olyan nagyon különleges parti, de jó lett volna ott lenni. Kicsit el is szomorított ez az egész, de aztán arra gondoltam, hogy Kalifornia is tele van dögös csajokkal, így le is mentem kajálni. Leültünk az étkezőasztalhoz, és enni kezdtünk. Lia nagyon jól főzött, de tényleg.

- És melyik suliba fogok járni? - kérdeztem.

-Az East High gimibe - közölte. - De hétfőn úgy is mind együtt megyünk kocsival, és majd akkor meglátod merre kell menni. Aztán már tudni fogod, úgyhogy azután mehetsz akár gyalog is, nincs messze.
- Oké, köszi mindent - mosolyogtam. - Ha nem baj... - mutattam a tányéromra, jelezve, már megettem a mindent.
- Persze, menj csak - kuncogott Lia. - Érezd magad otthon. Itt nincs túl sok szabály...
- Oké - vontam vállat, és felmentem a szobámba.

Egész délután unatkoztam, Facebookoztam és vártam, hogy történjen már valami. Fél ötkor kopogtattak az ajtómon.
- Igen? - szóltam ki, és felültem az ágyamon.
Egy magas, fekete hajú, napbarnított bőrű, feltűnően helyes és kigyúrt férfi állt az ajtóban.
- Helló - köszönt mosolyogva. - Avery vagyok, Lia férje. Te pedig Dani vagy, ugye?
Felálltam, ő pedig odajött hozzám, és kezet fogtunk.
- Aha - bólintottam.
- Bocsi, hogy csak most tudunk találkozni, csak tudod orvos vagyok, és most járt le a műszakon - közölte.
- Á, dehogy - legyintettem. - Örülök, hogy megismerhetlek.
Nem tudom mi ütött belém, de furán udvariasan viselkedtem. Azt hiszem... beijedtem...
- Na, nem is zavarlak tovább - mondta, és elindult az ajtóm felé. - Ja, és üdv a családban - vigyorgott rám, és kiment, én pedig hátradőltem, és elnyúltam az ágyamon.

Eszembe jutottak a haverok otthon, és egyszerre honvágy tört rám. Rengeteg ember akar eljutni Kaliforniába, mert az olyan jó. Engem igazából nem érdekelt, hol vagyok, csak az, hogy legyen valaki akivel beszélhetek, és abban a percben nem igazán volt ilyen személy. Magányosnak és elveszettnek éreztem magam, és már csak abban reménykedtem, hogy talán a suliban megint én lehetek majd a népszerű csávó.
_______________
Írói megj.: Kicsit rövid rész lett, de a következő szerintem hosszabb lesz. :) Várom a véleményeket. ^^