Lusta nyomorék vagyok :)

A cím magáért beszél. Nincs mit magyarázni. Semmire sincs időm, mert suli van, mert tizedik osztály van, mert informatika érettségi lesz és mert minden olyan bonyolult. de nagyon is SAJNÁLOM, elhihetitek, de a történetírás most nagyon nem fér bele az időmbe :( NE HARAGUDJATOK RÁM kérlek titeket, és egy kis vigaszdíjként a "nyafogós blogomat" fenntartom, és talán ott még megtaláltok. :) PUSZILOK MINDENKIT! :)

Olvassátok a verseimet! : http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=93335
És a Nyafogós blogot! : http://livenowhun.blogspot.hu/

Bréking Nyúz Ár Bréking!

Sziasztok! Nem, nem új rész, sőt... Szeretném bejelenteni, hogy ezentúl csak hétvégenként tudok részt hozni, mert beindult a suli, és már az első héten jönnek a csodálatos ismétlődogák! Bah... Ez a tizedik osztály nem valami vicces... Mindegy. :D A lényeg, hogy vasárnap körül számítsatok új részre. :) Puszilok mindenkit! :)

14. rész

14. rész: Esti mese

Én csöndben és döbbenten hallgattam a történetet, és már csak egy kérdésem volt. 

- Hogy hívnak? 

- Vilma - felelte halkan. - Vilma Wiliams.

Ledöbbentem.

- És... hogy hívják az édesapádat?

- David Wiliams, miért? - szólt, és én pedig csak legyintettem.

Persze belül csak úgy cikáztak a gondolatok. David... Dave... Wiliams... Lia. Lia egyik mostoha bátyját is Davidnek hívják... Lehet hogy ő az?

- És apukádnak van testvére? - kérdeztem. 

- Igen. Egy iekrtesója, Sam és egy mostoha, Cecilia. De miért?! - ingerült fel megint. 

- Mert az én féltestvérem Cecilia Wiliams. 

Vilma szeme elkerekedett.

- Ugye... Ugye nem fogsz szólni neki? Mert ő tuti elmondaná apának és... Én nem akarok hazamenni! 

- Vilma...!

- Inkább Will, azt jobban szeretem - szólt közbe, én pedig sóhajtottam. 

-Szóval akkor Will, én szeretnék neked segíteni. És ha ehhez az kell, hogy...

- Mondtam már hogyan segíthetsz! Más segítség pedig nem kell! - közölte határozottan. 

- De... én szeretném, ha abbahagynád a... drogot. Ha nem akarsz hazamenni, lakhatsz velünk is! Lia biztos megengedi! - próbáltam győzködni, ő viszont hajthatatlan volt. 

- Nem. És még, mindig nem tudom miért is akarsz segíteni - nézett mélyen a szemembe. 

Én a hátamra feküdtem a mellette lévő ágyon, és elmerengtem. Valami volt benne, ami vonzott felé. Egyszerre éreztem meleg gyengédséget, és dühöngő haragot. Ránéztem, és végigjárattam minden egyes porcikáján a tekintetemet. Gyönyörű volt, még a kihívó öltözködése ellenére is. Sőt... talán izgatóbb. Egy mélyet sóhajtottam, és megtörtem a csendet. 

- Mert tudom, milyen a függőség... 

- Ugyan honnan...? - háborodott fel, de én a szavába vágtam. 

- Hadd meséljem el. Ugyan nem velem történt meg az eset, mégis majdnem végig ott voltam, és láttam amit láttam. Nagyjából másfél éve, a fociedzésen ismerkedtem meg egy sráccal. Ő akkor már egyetemista volt, de néha lejárt a mi edzéseinkre is. Nagyon jóban lettünk, sokat hülyültünk és találkoztunk edzéseken kívül is. Egy nap azonban nem jelent meg az előre megbeszélt találkozási helyen. Egy kicsit furcsálltam a dolgot, hisz ilyen addig még sosem fordult elő. Egy óra várakozás után azonban felhívtam, és ő fel is vette. A beszéde zavaros, és akadozó volt, talán azt sem tudta, hogy velem beszél. Azután már sosem jött le az edzésekre, de néhány ismerőse azt mesélte, hogy nagyon sokat bulizik. Aggódtam ugyan érte, de hisz felnőtt ember volt, azt csinált amit akart. Teltek, múltak a hónapok, és egy nap egy levelem érkezett. Robi, mert így hívták a srácot, anyukája írta, és elmesélte benne, hogy a fia kábítószer-túladagolásban halt meg, egy buli során. A végrendeletében egyedül engem említett meg, a rokonain kívül persze, értesítendő személyként. Akkor jöttem rá, hogy ha kicsit jobban figyelek rá, talán túlélte volna, és még ma is velünk lenne...

Nem tudtam visszatartani, és egy könnycsepp gördült végig az arcomon, de gyorsan le is töröltem.

- Sajnálom - suttogta Vilma, és, amennyire tudta, kinyújtotta a kezét és megfogta az enyémet. - Én... megengedem, hogy segíts...

Én rámosolyogtam, ő pedig vissza. Így feküdtünk, kitudja meddig, és végül mindkettőnket elnyomott az álom.

Másnap reggel az ő mosolygó arca volt az első, amit megláttam.

- Szia - köszönt.

- Szia - mosolyodtam el én is. - Öhm... - jöttem zavarba, és felültem. - Jobb ha most megyek...

- Várj! - szólt. - Gyere ide.

Odasétáltam hozzá, ő pedig magához intett. Lehajoltam, és Vilma egy puszit nyomott az arcomra.

- Ebéd után gyere vissza - utasított, én bólintottam, és kiléptem a kórteremből.

A délelőtt további részén a szobámban üldögéltem, és a tegnap Lia által behozott könyveket olvasgattam. Délben megint jött egy nővér és hozott ebédet. Miután végeztem, még vártam egy fél órát, és átmentem a szomszéd kórterembe, de az már üres volt. Összefutottam Vilma orvosával a folyosón, így megérdeklődtem, hova tűnt a lány. Azt felelte, hogy délelőtt megérkeztek a laboreredményei, és minden rendben volt, így hazaengedték. Haza... na persze... Nem tudtam mit tegyek. Miért ment el köszönés nélkül? És hova ment? Az utcára...? Zavart voltam, és már megint rengeteg kérdés kavargott a fejemben. Azt hiszem meg fogok őrülni...

Délután persze megint bejöttek a srácok, és most nem csak Peter meg Derek, mindenki ott volt. Örültem, hogy bejöttek, mert nagyon jól esett, hogy gondolnak rám, és persze elterelték a figyelmemet Vilmáról. Este azonban, a látogatási idő lejárta és vacsora után, a sötétben fekve, megint eszembe jutott. Nem tudtam hová tenni, és még megkeresni sem, hisz be voltam zárva abba a rohadt kórterembe. És ha lelépnék?, jutott eszembe, Senkinek sem tűnne fel... De. Feltűnne.

Ilyen zavaros gondolatokkal aludtam el, és hogy őszinte legyek, nem igazán aludtam ki magam. A következő két hetet még kórházban kellett töltenem, és csak utána mehettem haza. A kórházban töltött idő alatt semmit nem hallottam Vilmáról, de miután újra elkezdtem suliba járni, sőt, a sok edzés rengeteg időmet elvette, hisz újra formába kellett jönnöm. Szóval mikor már egy hete újra suliba jártam, egy szép pénteki napon Mr Huks a szokásosabbnál is morcosabban jött be a terembe.
- Sziasztok - köszönt. - Az igazgatóság kijelentette, hogy a biológia csoportnak tanulmányi kirándulásra kell mennie még ebben a hónapban.
Az osztály felhördült. Senkinek, tényleg senkinek, nem volt kedved az öreg, zsémbes Mr Huksszal kirándulni menni, kitudja milyen idegtépő programokkal.
- Nem kívánságműsor! Képzelhetitek, hogy nekem se nagyon van kedvem hozzá... Mindegy. Jövőhét péntekre és szombatra ne szervezzetek semmit, mert péntek reggel hatkor indulunk!
- És hova megyünk? - kíváncsiskodott egy bátor lány az első padból.
- Majd megtudjátok - vigyorodott el ördögien, majd témát váltott. - És most, Mr Tailor, kérem fáradjon a táblához, és mesélje el, mit vettünk múlt órán - nézett rám, én pedig kivánszorogtam a táblához.
___________________
Írói megj.: Rövid lett, és béna, ezért ne haragudjatok, de azért jöhetnek a kommentek! :) Tényleg sokat segítenek! *-* És amúgy, mit gondoltok Vilmáról? :)

13. rész

13. rész: Vilma

Valami pittyegett. Mi a franc pittyeg? A szemem csukva volt ugyan, de éreztem hogy figyelnek, és hallottam,  hogy sugdolóznak. Na meg az az idegesítő pittyegés... Végül kinyitottam a szemem.

- Hrmppp... - nyögtem, és egyszerre négy szempár szegeződött rám. 

- Látom felébredtél - mosolygott Avery, aki fehér köpenyben és egy mappával a kezében állt. 

- Te vagy az orvosom? - csodálkoztam, miután felfogtam, hogy hol vagyok, és kik vannak körülöttem.

- Így hozta a sors - vont vállat, és kisétált a kórteremből.

Ezután már csak Lia, Derek és Peter állt az ágyam körül. 

- Mi történt velem? - kérdeztem, miközben belekortyoltam egy pohár vízbe.

- Hát konkrétan a másik csapat kabalája hozzád vágott egy fém széket... - próbálta elrejteni vigyorát Derek. - Ja és megrepedt a koponyád, meg enyhe agyrázkódásod van...

- És anyáék tudják? - fordultam Liához. 

- Aha - bólintott. - Azt mondta, hogy hívd majd fel, ha tudod. 

- Oké... majd ha tudom... - motyogtam.

- Nekem viszont ideje mennem - mondta nővérem, egy puszit nyomott a fejemre, jobbulást kívánt, és lelépett. 

- Hát ez szívás, haver - ült le az ágyam szélére Peter. 

- Tényleg, meddig kell itt maradnom? 

- Azt mondták, hogy nem olyan súlyos a dolog, úgyhogy csak egy vagy két hétig - felelte Derek, aki közben helyet foglalt az ágyam mellett lévő fotelban. 

Pár percig néma csöndben ültünk, és hallgattuk az gépek pittyegését, és bámultunk egymásra.

- Akarod látni a videót? - vigyorodott végül el Peter és előhúzta a telefonját.

- Aha - röhögtem fel, és haverom pedig elindította a felvételt.

Egy hörcsög ruhás alak táncolt, és szaltózott össze-vissza a pályán, mikor egy farkasjelmezes idióta egy fémszékkel a kezében a höri mögé áll, és tejes erőből fejbe vágja. Amikor a videó ideért mindhárman iszonyatosan röhögni kezdtünk, a jelenet komikumából adódóan.

- És amúgy a farkassal mi lett? - kérdeztem végül.

- Hát közmunkát kell végeznie, és szerintem kirúgják a sulijából - szólt Derek.

- Az király - vontam vállat.

Igazából az egész napot velem töltötték, és csak a látogatási idő végén léptek le a srácok. Miután az egyik nővér felhozta a - borzalmas - vacsorámat, kikapcsolta a pittyegő gépet, és jó éjszakát kívánt, én meg is próbáltam elaludni. Nem tudom, hogy tényleg aludtam-e, vagy csak a szenderegtem, de egy hirtelen ajtócsapódásra ébredtem. Bizonyára a szomszéd kórterem ajtaját csapták be. Ez a tény nem is lett volna meglepő, ha pár másodperccel nem hallom meg egy férfi hangját is. 

- Kérem nyugodjon meg - szólt. - Pár napon belül kiengedjük, miután megvizsgálták. 

- De nekem most kell elmennem innen! - sikított egy nő, akinek a hangja furcsán ismerős volt.

- Nem mehet el.

- De! - ordított a lány, de ekkor újra kinyílt a szomszéd szoba ajtaja, és dulakodás hangjai szűrődtek át.

- Oldozzanak el! - ordított újra a női hang, a dulakodás befejeztével. 

- Itt kell maradnia - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon a férfi, és az ajtó újra nyílt, majd csukódott.

Vártam pár percet majd lerúgtam magamról a takarót, felhúztam egy köntöst és papucsot, majd átcsoszogtam a szomszéd kórteremhez. A folyosó üres volt, így halkan odasiettem a szomszéd ajtóhoz. Puhán belöktem, és körbenéztem. A teremben három ágy volt, az egyiken pedig valaki feküdt. Beléptem a szobába, becsuktam magam mögött, és feloltottam a villanyt. Most már volt alkalmam rendesen megnézni az ágyon fekvő lányt, aki, legnagyobb döbbenetemre, a reggel látott vörös nő volt. Odavolt szíjazva az ágyhoz, és rémülten méregetett. 

- Mit akarsz? - kérdezte. 

- Mi történt veled? - ültem le a szomszéd ágyra, és onnan figyeltem őt.

Valamiért tudni akartam ki ő, és mi a története. 

- Nem mindegy? Nem is ismersz... 

 Én nem válaszoltam, csak várakozva néztem őt, mire ő sóhajtott. 

- Miért mondjam el? - kérdezte. 

- Mert szeretnék segíteni - mosolyogtam biztatóan.

Egy kicsit tétovázott, majd vállat vont, és beszélni kezdett.

- Amikor a buszon találkoztunk akkor még a szüleimmel éltem, és minden rendben volt. Céljaim voltak, és mindent megtettem azért, hogy elérjem őket. Egy napon azonban az egyik nagyon helyes osztálytársam elhívott egy buliba, én pedig boldog voltam, hogy végre engem is észrevettek. Egy szórakozóhelyre mentünk, és egy asztalnál leültünk. Rendeltünk néhány italt, és elmentünk táncolni. A poharainkat őrizetlenül hagytuk, és mire visszaértünk, valami megváltozott. Valakik drogot kevertek az italunkba, amitől, ahogy mondani szokás, teljesen beálltunk. Hazafelé menet együtt mentünk, de én a mi utcán elején persze lekanyarodtam, a többiek pedig haladtak tovább. Már majdnem a házunk előtt voltam, mikor valaki megszólított. Közölte, hogy ő kevert drogot az italunkba, és adott egy névjegykártyát majd eltűnt. Akkor nem foglalkoztam vele, csak zsebre vágtam a fecnit, és még mindig a szer hatása alatt állva hazabotorkáltam. Másnap szörnyen rosszan voltam, de reméltem, hogy ez csak a másnaposság. Pár nap elteltével viszont egyre rosszabbul lettem, folyton változott a hangulatom, a hideg rázott és nem tudtam mit kezdjek magammal. Aztán végül ráakadtam a drogdíler elérhetőségére. Rengeteg pénzt kért az áru miatt, de én éreztem, szükségem van rá... Így megloptam a szüleimet, és megvásároltam a  drogot. A "készletem" pár hétig kitartott, de aztán újra szörnyen kezdtem érezni magam. Így újra felkerestem a férfit, és újabb adagot kértem. Aztán egyre többre és többre vágytam, és tartozásokba keveredtem. Végül már az utcán árultam... a testemet, hogy pénzhez jussak... És otthonról is elszöktem... Ma estefelé, amikor az utcán sétáltam egy csapat férfi támadt rám, és erőszakoskodtak velem... Meg is vertek, de az egyik járókelő szólt a rendőröknek és a mentőknek, akik behoztak is. Most tiszta vagyok, napok óta nem vettem magamhoz szert, de már nagyon kell... És... Én... Nem tudok nélküle élni! - az eddigi higgadtan beszélő lány, egyszerre dühössé vált. - Segíteni akarsz?! Szerezz nekem még!!!

Én csöndben és döbbenten hallgattam a történetet, és már csak egy kérdésem volt. 

- Hogy hívnak? 

- Vilma - felelte halkan. - Vilma Wiliams.
_________________
Írói megj.: Bocsi, hogy csak most hoztam és hogy ilyen rövid, de csak most volt rá időm, tehát ne haragudjatok, és várom a komikat! :) (bocsi, lehet, hogy szörnyű lett a helyesírásom... :/)

12. rész

12. rész: Meccs... vagy inkább háború?

Szombat reggel nyűgösen ébredtem. 

- Hány óra van? - nyögtem csak úgy magamnak, és rápillantottam az órámra. - Azt a kurva...!!!

Kipattantam az ágyból, felráncigáltam magamra valamit, ami épp a kezembe akadt, felkaptam a sporttáskámat és levágtattam a lépcsőn.

- Elmentem! - ordítottam be a konyhába a többieknek, és már fel is téptem a bejárati ajtót.

Abban a percben csörögni kezdett a telefonom.

- Mi van?! - kiabáltam bele a készülékbe. 

- Öhm... Helló haver... - egy megszeppent Derek hangját hallottam. - Csak szólni akartam, hogy egy órával későbbre tették a meccset. Csal tízkor kezdődik.

- Bassza meg... - torpantam meg. - Mi a francot fogok most csinálni még másfél óráig?!

- Hát nem tudom...

- Ah... Majd kitalálok valamit - vontam vállat. - Kösz, hogy szóltál. Szevasz. 

Azzal letettem a telefont. Körbenéztem, és nem láttam az utcán senkit. Igaz is, ki a fene indul el otthonról fél kilenckor?

Jobb ötlet híján elindultam egy közeli kávézóba, megreggelizés céljából.Tíz perc séta után el is értem a keresett helyet, bementem és leültem egy asztalhoz. A pincértől rendeltem egy csokis csigát és egy kávét. Mit ne mondjak, jól esett. Már vagy negyed órája merengtem a csészém felett, mikor valaki megállt az asztalomnál. 

- Helló szépfiú! - szólt egy ismerős női hang és én felnéztem. - Óh...basszus... 

Az első kaliforniai napomon megismert szőke lány volt az a buszról, de koránt sem tűnt olyan konzervatívnak mint akkor. Hosszú, szőke haját vörösre cserélte, miniszoknyát és feszülős toppot viselt, amiből épp hogy nem estek ki a mellei. 

- Mégis szépfiúnak tartasz? - vigyorogtam rá. - Hogy is mondtad? Az a lényeg, hogy ki vagy? - álltam fel. - Miért? Te ki vagy? A sarki kur...

- Kussolj már! - ripakodott rám. - Nem tudsz te rólam semmit! 

- Akkor - huppantam le. - miért nem mesélsz?

Egy percig tétovázott, majd megrázta a fejét.

- Csak felejts el... - azzal kiment a kávézóból, és az ablakon kinézve láttam ahogy rágyújt egy cigire, és magassarkúiban eltipeg.

Nem tudom mi ütött belém, és honnan szedtem bátorságot lekurvázni egy ismeretlen lányt de... Furcsa volt ez az egész... Mi történhetett vele? Ekkor újra csörögni kezdett a telefonom.
- Igen?

- Cső haver! -  szólt bele Peter.
- Helló! Mi van?
- Nem futunk össze a meccs előtt?
- Még van egy óra a meccsig - értetlenkedtem.
- Tudom... Na jó... Derek mondta h egyedül császkálsz valahol, így gondoltam felhívlak.
- Ahh... Hát oké, összefuthatunk... Mondjuk... Negyed óra múlva a parkban?
- Oké! Csá tesó! - azzal letettük a telefont.

Ez jellemző Derekre... Mindegy. Legyintettem, felálltam, fizettem és kisétáltam a kávézóból. A park felé vettem az irányt, és közben csak úgy kavarogtak a fejemben a gondolatok. Pár napja még az volt a legnagyobb gondom, hogy Clara elment, és most pedig újra felbukkan az ismeretlen lány a buszról, és én nem értek semmit. Persze egy kis hang a fejemben sz mondogattak, hogy semmi közöm hozzá, mégis a szívem azt súgta, muszáj kiderítenem a történetét. A nagy gondolkodásban véletlenül nekisétáltam egy oszlopnak, és jutalmul egy kislány kuncogását, és anyukája rosszalló pillantását kaptam.Végül azonban mégis csak eljutottam a parkhoz, és meg is találtam Petert. Magamban tanakodtam, hogy elmeséljem-e a kávézóban történteket, de aztán arra jutottam, először mindenképp Derekkel kell beszélnem. Egy fél órán belül a többiek is felbukkantak, először jól kiröhögtek, és csak azután indultunk el a sportcsarnokba.
- Ki ellen játszunk? - tudakoltam a többiektől már az öltözőben.
- Moon Light Gimnázium - közölte Derek. - A kabalájuk egy farkas, és hát... nem valami szimpatikus csávó...
Én csak a számat húztam, majd vállat vontam, és elkiáltottam magam.
- KIK A NYERŐK?!
- A HÖRCSÖGÖK! - ordították vissza a fiúk.
- NA KIK A NYERŐK?!
- A HÖRCSÖGÖÖÖK!
Ezt még vagy tízszer eljátszottuk, és amikor eljött az idő, teljesen fellelkesülve rontottunk ki a pályára.

Miután a csajok befejezték a táncikálást, el is kezdődött a meccs. Még két perc sem telt el, mikor egy magas, szemüveges, vörös hajú srác állt mellém.
- Hogy vagy kis nyomorék? - kérdezte, és a hangja nagyon ismerősnek tűnt.
- Az mindegy - lépett a másik oldalamra egy farkasjelmezbe bújt idióta. - mert nemsokára, már nagyon rosszul lesz!
- Nem félek tőletek! - közöltem, és odébb léptem, de pechemre ők is velem együtt léptem.
- Biztos? - vigyorgott sunyin a vöröske, és felemelte az öklét.
- Igen - kaptam el higgadtan a kezét. - Biztos.
A farkas kezet viszont szabadon volt, de csodálatosan természetfeletti képességeimnek köszönhetőek, épp időben hajoltam el az ökle elől, így ő a kis vörös szemét találta el. Nem tudtam visszatartani a röhögést, vihogva, görnyedezve rohantam oda Derekhez, ő pedig csak értetlenül bámult rám.
- Te akartad nyomorék! Ez már háború! - ordította még utánam a farkas, majd kikísérte barátját az öltözőkhöz.
- Dan! Mi a francot csináltál? - nézett rám Derek.
- Semmit - vihogtam, és ekkor szólalt meg a síp, ami azt jelentette, hogy a kabalák jönnek.
- Mindegy - legyintett. -Sok sikert!
-Kösz - vigyorogtam, és felvettem a hörim fejét.

Miután befejeztem a műsoromat, hatalmas tapsot kaptam, de sajnos a farkas nagyobbat. Eldöntöttem, a következő kabalás szünetben majd megmutatom! A meccs viszont nagyon jól alakult, az első negyed végén 22-18-ra vezettünk, a következő negyed után 29-27-re, a harmadik után viszont az ellenfél átvette a vezetést 35-34-re. Ekkor jött el az én időm. Most először a farkas mutatta meg, hogy mit tud, és aztán következtem én. A tömeg tombolt, és sikoltozott nekem, ami nagyon sok erőt adott. Épp az utolsó szaltómhoz készültem felugrani, mikor egy nehéz dolog fejbe talált, kicsúszott a lábam alól a talaj, és minden elsötétült. Mielőtt elvesztettem az eszméletemet, még meghallottam a farkas gonosz hangját.
- Én megmondtam, ez már háború...!
______________________________
Írói megj.: Annyira cukikák voltatok, hogy nem tudtam abbahagyni... :/ Ne haragudjatok, hogy gonosz voltam, de végül kierőszakoltam magamból ezt a részt. De ha már így visszatértem, szeretnélek megkérni titeket, hogy írjatok nekem kommentet ide alulra, mert az tényleg sok erőt ad a folytatáshoz. :) Na puszilok mindenkit <3

:)

Nagyon sajnálom, hogy nem jelentkeztem, és ezennel be is fejezem a hitegetést. Nem fogom folytatni a történetet, mert teljesen kiestem a sztoriból, de ettől függetlenül nagyon szeretlek titeket, és köszönöm a sok támogatást tőletek, főleg tőled Áfonyám. :) És ha most valaki végigolvassa ezeket a sorokat, kérem írjon egy kommentet, csak hogy tudjam, ki az, akinek még fontos ez a blog. Na nem szaporítom tovább a szót, megyek is. További jó szünetet kívánok a fennmaradt pár napra... :/ És  minden jót. Sziasztok. :) ♥

EZERMILLIÓ BOCSÁNAT!

Ezer bocsi, hogy eltűntem, de most sem hoztam boldogabb híreket... :/ Nincs időm, energiám se ihletem a történet folytatásához, és ezért kérek most elnézést. Azonban hogy addig ne unatkozzatok, nézzetek be a 

Merengős verseimhez: http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=93335

Huh... Na jó, még az is lehet, hogy erőt veszek magamon, és holnap megírom a folytatást, majd még meglátom. Akár hogy is legyen, holnap mindenképp jelentkezem! :) Puszi mindenkinek♥