10. rész

10. rész: Meccs

"Jó éjt zsenike :D xoxo, Clara"

Ezen elmosolyodtam, és rögtön visszaírtam. 

"Jó éjt, remélem irigykedsz! :D xoxo"

Hajnalig Sms-eztünk, és én utána boldogan aludtam el. Nem tudnám megmondani, hogy szerelmes vagyok-e Clarába, mert még sosem voltam, de azt hiszem, nem. Egyszerűen csak jól elvagyunk, de kezdek attól rettegni, hogy hamis reményeket keltek benne... Mindegy, nem döntök elhamarkodottan, talán lehet még ebből valami... A hét további pár napja nem tartogatott további izgalmakat, egészen péntekig, ugyanis akkor került sor a meccsre. Reggel izgatottan ébredtem. Délelőtt végigszenvedtem az órákat, és fél négykor már az öltözőben álldogáltam a kosárcsapat tagjaival, az edzőjükkel és persze az én edzőmmel, Derekkel.
- Ha úgy csinálsz mindent, mint ahogy tegnap edzésen, minden jó lesz - biztatott.
Pár perc múlva mind kivonultunk az öltözőből, és a hátsó bejárathoz sorakoztunk, arra várva, hogy kinyissák előttünk az ajtót. Nekem kellett elől mennem szaltózva és cigánykerekezve, utánam jött a csapat, és végül a csajok. Hirtelen kitárul az ajtó, és eljött az idő. Nekifutottam, és szaltók, cigánykerekek és ugrások folyamatos elvégzésével átjutottam a saját térfelünk kispadjához. A közönség tapsolt, sikongatott és integetett. El sem hittem, hogy én tényleg itt vagyok, és konkrétan hülyét csinálok magamból. Mégis, kicsit büszke voltam magamra. Miután a kezdőcsapat állva a pályán maradt, a többiek és a csajok is leültek, én pedig megálltam a pálya szélén, a kommentátor belekezdett a csapatok ismertetésébe.

- Az East High Gimnázium hörcsögei eddig zsinórban négyszer verték meg a Sunrise Gimnázium sasait, de ki tudja hogyan végződik majd ez a meccs, nem igaz?
Többet nem hallottam a kommentálásból, mert ekkor odalépett mellém a másik csapat kabalája.
- Tudod mit esznek a sasok vacsorára? - kérdezte gonoszul, és le merném fogadni, hogy idiótán vigyorgott is hozzá a sisakja alatt. - Kicsi rágcsááálóóókat!
- Ó igazán?! - fordultam felé. - És ehhez mit szólsz? - kérdeztem, és teljes erőből állba vertem.
- Áh! Basszus! - ordított fel, de én mintha csak a műsor részéhez tartozna, szaltóztam párat hátra, és megálltam Tyler és még néhány magas csapattag mellett.
- Ezt még megbánod! - ordított a sas, majd visszavonult a saját csapata mellé.
Jó, bevallom ez elég gyerekes húzás volt, de mentségemre szolgál, nagyon idegesítő volt az a madár. Nem volt több időm ezen gondolkodni, mert ekkor megkezdődött a meccs, én pedig levágódtam a kispadra. Az első negyed után 18-12-re vezettünk, és a szünetben rajtam volt a sor. Kivonultam a pályára, és előadtam a csodásan begyakorolt műsorom felét. Aztán a sas következett, de el kell hogy mondjam, én sokkal nagyobb tapsot kaptam... természetesen!

A következő negyedben egy kicsit rosszabbul teljesítettünk, mert az ellenség átvette a vezetést 39-31-re. A hosszabb szünetben a csajok is simán lenyomták az ellenséget, és a harmadik negyed végére kiegyenlítettünk 57-57-re. Ebben a szünetben is simán vertem a sast, és a tapsoló tömegben megpillantottam Clarát is. Idiótán intettem egyet, mire ő szélesen elmosolyodott, és feltartotta a hüvelykujját. Az utolsó negyed végén pedig, miután a bíró lefújta a mérkőzést mindenki vigyorogva a pályára tódult, ami természetes, hisz 69-60-ra vertük a Sunrise gimit! Mindenki ünnepelt és ujjongott, a tömeg pedig engem is felemelt a magasba, és azt kántálta mindenkit, hogy:
- HÖRCSÖGÖK! HÖRCSÖGÖK! LEGYŐZTEK A HÖRCSÖGÖK!
Este, miután mind beültünk egy közeli kis kocsmába a srácokkal, és a meccset elemeztük, én magamban arra jutottam, életem első kosármeccse nagyon is jól sikerült.
- Mi van haver? - kérdezte halkan a mellettem ülő Derek, úgy hogy csak én halljam, én pedig feleszméltem a bambulásból.
- Hát... nem tom. Semmi. Vagyis... majd később megbeszéljük - mosolyodtam el, és beleittam a sörömbe.
Derek még egy ideig fürkészve méregetett, majd elfordult. Így üldögéltünk még egy darabig, majd hazaindultunk. Tízkor értem haza, beköszöntem mindenkinek, gyorsan lezuhanyoztam és már ágyba is feküdtem.

Már majdnem aludtam, mikor megcsörrent a telefonom.
- Haló? - nyögtem.
- Már aludtál? - hallottam meg Clara hangját. - Ne haragudj...
- Semmi baj - motyogtam.
- Igazából csak azért hívtalak, hogy gratuláljak. Nagyon jó voltál ma - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Köszi - feleltem. - Figyelj, ha már így felhívtál, nincs kedved holnap csinálni valamit?
- De. Mit? - lelkesedett fel.
- Még nem tudom - vontam vállat a takaróm alatt. - Majd még kitalálom. Háromkor érted megyek.
- Oké - válaszolta Clara. - Akkor jó éjt!
- Jó éjt - motyogtam, és a telefonommal a kezemben aludtam el.

Másnap reggel, mikor tudatosult bennem, hogy mit tettem félálomban, kicsit pánikba estem. Miért vagyok én ilyen hülye? Miért akartam vele randizni? De nem volt mit tenni, már megígértem. Így hát három előtt egy kicsivel, mikor már persze mindent előkészítettem, el is indultam Claráék háza felé. Onnan pedig már kettesben indultunk tovább.
- Hova megyünk? - mosolygott Clara.
- Titok - vigyorogtam.
Egy húsz perc séta után egy kis erdőszerűségnél álltunk. Bevezettem őt a fák közé, és a fák között megbújva, egy kis tisztásra érkeztünk. Na de most figyeljetek, milyen romantikus vagyok! Szóval a tisztás közepén egy pléd és egy kosár várakozott ránk.
- Ez... ez... - Clara megszólalni sem tudott, én pedig idiótán vigyorogtam. - Gyere - vezettem oda a plédhez, és mindketten leültünk.
Előpakoltam a sütiket, amiket amúgy még a pékségben vettem, de mindegy. Szóval megettük, és közben beszélgettünk.
- Anyám kezdi nagyon komolyan venni a dolgokat... - kezdte Clara. - Lehet, hogy megnyeri a pert...
- Dehogy... Ne izgulj... Nem engedem, hogy elmenj - kezdett kicsit hányingerem lenni magamtól, de mindegy is...
- Olyan rendes vagy... - mosolygott Clara, és igen, megint olyan helyzetbe kerültünk, hogy megcsókolhattuk volna egymást.
Eszembe jutott, hogy esetleg megteszem, és nem mondom el a srácoknak, de azért mégis volt bennem annyi becsület, hogy ne tegyek ilyet, így hát megint elhúzódtam.
- Miért csinálod mindig ezt? - értetlenkedett Clara.
- Hát... én... - habogtam.
Nem akartam az igazat elárulni, mert volt egy olyan sejtsem, egy lány sem értékelné a mi kis fogadásunkat.
- Dan? - húzta fel a szemöldökét, én pedig teljesen hülyén éreztem magam.
- Hát ... - és elmondtam mindent a fogadásról és Peterről is. - Öhm... - fejezetem be. - most mondhatnám azt, hogy ez még akkor volt, mikor még nem ismertelek, de... Még most sem ismerlek igazán...
- Óh... - először megszólalni sem tudott, majd idegesen felpattant. - Igazán? Akkor rendben... Végeztünk...
És elrohant. Sajnáltam, hogy ennyire megbántottam, de nem mentem utána. Akkor és ott tudatosult bennem, hogy én nem vagyok belé szerelmes, és akármennyire is megbántottam ezzel, és akármennyire is szarul éreztem magam emiatt, egy kicsit örültem is, hogy tisztázhattam magamban az érzéseket...

Aztán tárcsáztam Derek számát, miközben kisétáltam a fák között.
- Azt hiszem, elb*sztam - közöltem hűséges haverommal, mire ő csak értetlenül visszakérdezett.
- Mi van?
____________
Írói megj.:  Tudom, hogy rövid és béna rész lett, de semmi ihletem sincs... :/ Ne haragudjatok. És örülnék néhány kommentnek is...:/