1. rész

1. rész: Büntetés

November elsején anyám kiabálásra ébredtem, és az a szörnyű előérzetem támadt, hogy megnézte az e-naplót. Hát mondhatni sosem voltam jó tanuló, és az utóbbi időben... hát... kaptam néhány karót... néhányat...

- Dániel! Azonnal gyere ide! - hallottam a földszintről.

Lustán kimásztam az ágyamból, megjegyezném egy szál alsógatyában.

- Mi az...? - motyogtam a lépcsőn lefelé jövet.

- Mit mi az-ozol?! Pontosan tudod miről van szó! A siralmas eredményeidről a gimnáziumban! - ordítozott, de én csak lazán levágódtam egy fotelba, és onnan néztem, ahogy egyre jobban felidegesíti magát. - Még csak két hónapja jársz oda, és máris vagy három tantárgyból bukásra állsz! Hogy a francba képzeled ezt?! És nemhogy a tanulással foglalkoznál, mindig csak bulizol meg csajozol! Komolyan nem tudom mi van veled! Rád se ismerek! Bezzeg a húgod, ő kitűnő tanuló és közben sportversenyeket nyer! Nem tudom mit kezdek veled, ha nem javítasz a jegyeiden, de számíts rá, hogy nagyon megkeserülöd! - fejezte be, és sértődötten kivonult a nappaliból.

Pár percig még elmélázva üldögéltem a fotelban, majd én is kimentem a konyhába némi kaja után nézni. Egyáltalán nem izgatott anyám, meg a tanulás. Rá ér az még!

Ennek már három hónapja, és engem továbbra sem érdekelt a suli. Február ötödikén vidáman ébredtem, mert péntek volt, a péntek pedig mindig bulit jelentett! Rövid készülődés után ballagtam le a konyhába reggelizni, ahol már az egész családom vidáman üldögélt.

- Jó reggelt... - motyogtam és levágódtam egy székre.

- Szevasz fiam - mondta apám.

- Mit eszünk? - kérdeztem.

- Rántotta - csiripelte kistesóm, és szedett nekem egy jó nagy adagot.

- Zsír! - örvendeztem, és nekiláttam az elfogyasztásnak.

Egy fél órán belül már a buszmegállóban álldogáltam.

- Csá tesó! - jött oda Tomi, az egyik legjobb haverom. - Hova megyünk ma este?

- Nem tom' - vontam vállat. - De tuti, hogy részeg leszek - vigyorogtunk össze, és már meg is jött a busz.

Negyed óra utazás után már a suli mögötti garázsoknál álltunk Gábor, Máté, Fanni és Viki társaságában. A többiek cigiztek, én csak néztem őket. Akármennyire is imádtam bulizni, a cigizést sosem bírtam. Miután a többiek kellőképp kifüstölték magukat, bementünk a suliba. A terembe érve egyből odajött hozzánk, vagyis inkább hozzám, mert minek tagadjam, én voltam a legmenőbb pasi az évfolyamon, szóval odajött a kis stréber és nyomi Ádám. Szemüveges volt és pattanásos, és alig haladta meg a százhatvan centit.
- Szia Dani! - köszönt. - Képzeld ma osztják ki a félévit.
És ez volt az a perc, amikor majdnem megütöttem, de Tomi még idejében kapcsolt és lefogta a kezem, Ádám pedig egy ijedt nyikkanás kíséretében odébb araszolt.
- Mi bajod ember? - jött oda Gábor is.
- Mi a fenéért mondd ez ilyeneket kora reggel?! - idegeskedtem, és levágtam magam a leghátsó sorba Viki mellé.

Pontban nyolckor becsengettek, és bejött az o.fő.
- Szervusztok gyerekek! - köszönt. - Mint már mondtam, ma osztom ki a féléviket - emelt fel egy kupac ellenőrzőt, nekem pedig összeszorult a gyomrom. - Nem is kell mondanom, nagyon sok szép eredmény született, de van, akinek - nézett jelentőségteljesen rám. - hiányzik némi szorgalma.
Azzal kiosztotta az ellenőrzőket. Én meg se néztem az enyémet, csak jó mélyre süllyesztettem a táskámba. Egész nap nem is jutott többet eszembe, csak akkor, mikor már otthon, este, a nappali közepén hallgattam anyám és apám együttes fejmosását. A tipikus "csalódtunk benned" szöveg után belekezdtek a "bezzeg a testvéred" és a "te képes lennél többre is, mert okos vagy" dologba is. Egy bő fél óra múlva azonban egy teljesen új téma került elő.
- És most csomagolj! - jelentette ki bármiféle felvezetés nélkül anya.
- Mi van? Miért?! - értetlenkedtem, és tényleg nem tudtam mire vélni ezt a dolgot.
- Mert elutazol! A nővérednél és a férjénél fogsz laki egész fél évben, egy helyi gimibe fogsz járni és tanulsz némi fegyelmet, mert itt már nem bírunk veled! - közölte apám.
- De még csak nem is ismerem őket! - akadtam ki teljesen. - Azt se tudom kik ők!
- Most majd megtudod - dobta hozzám a bőröndömet. - Nyolckor indul a géped!
- Holnap reggel?!
- Nem - rázta a fejét anyám. - Ma este.
Ezzel egy világ tört össze bennem. Nem mehetek bulizni és el kell húznom több ezer kilométerrel odébb?! Azt hittem álmodom, de mivel sajnos nem így volt, szomorúan nekiláttam a csomagolásnak. Két hatalmas bőrönd telt meg a cuccaimmal, amit aztán lecipeltem az előszobába. Aztán visszaballagtam a szobámba, bekapcsoltam a laptopomat, és Facebookon mindenkivel közöltem, elmegyek. Egy halom csalódott, szomorú, részvétet nyilvánító és szülőket szidó üzenetet kaptam, én pedig tájékoztattam mindenkit, nyárra biztos, hogy visszatérek. Kikapcsoltam a gépet és beletörődve ballagtam le a nappaliba.
- Tudom fiam, hogy ez most nagyon khm... szar neked... De nincs más választásunk... - nézett rám bocsánatkérően apa.
- Leszarom - mondtam, felkaptam a bőröndöket és beszálltam a már házunk előtt várakozó taxiba.
__________
Írói megj.: Remélem tetszik Dani, vagy is gondolom, hogy nem, de ne ijedjetek meg, lesz ez még ő jobb is. :) Várom a komikat, de tényleg, hogy mennyire érdekel a történet, és hogy folytassam-e. :)