Sziasztok! Remélem, nem felejtettetek el, és még mindig hűséges olvasóim vagytok! :) A helyzet az, hogy tegnap értem haza, és nagyon fáradt voltam, egész délután és éjszaka csak aludtam, és ma sem voltam itthon. Az elkövetkezendő két hétben sem nagyon lesz időm írni, mert nyárimunkára megyek *-* Úgyhogy az a helyzet, hogy nem tudom megmondani, mikor lesz új rész :// Ne haragudjatok rám, csak most tényleg nincs nagyon időm írni, meg amúgy semmire. :) De remélem azért majd még néha benéztek, és várni fogjátok az új részt... :) Na puszilok mindenkit!♥2012. július 22., vasárnap
Itthon :)
Sziasztok! Remélem, nem felejtettetek el, és még mindig hűséges olvasóim vagytok! :) A helyzet az, hogy tegnap értem haza, és nagyon fáradt voltam, egész délután és éjszaka csak aludtam, és ma sem voltam itthon. Az elkövetkezendő két hétben sem nagyon lesz időm írni, mert nyárimunkára megyek *-* Úgyhogy az a helyzet, hogy nem tudom megmondani, mikor lesz új rész :// Ne haragudjatok rám, csak most tényleg nincs nagyon időm írni, meg amúgy semmire. :) De remélem azért majd még néha benéztek, és várni fogjátok az új részt... :) Na puszilok mindenkit!♥
2012. július 15., vasárnap
Elutaztam!
Halihó mindenki!
Már említettem, hogy mostantól sűrűsödnek a programjaim, és az a helyzet, hogy nekem júl.16(hétfő) és júl.21(szombat) között edzőtáborom van :) Szóval a következő rész körül belül vasárnap magasságában várható! :D Jó lenne, ha addig nem felejtenétek el :D
11. rész
11. rész: Búcsú
- Hát... akkor szia - mosolyodott el keserűen, én pedig mit sem törődve a fogadással egyszerűen megcsókoltam.
Nem volt különleges, de mi tudtuk mit jelent. A búcsút. Miután véget ért a csók ő még rám mosolygott, majd beült az anyja mellé a kocsiba. Én hátrébb léptem, és onnan néztem a távolodó autót.
Szégyelltem magam, és sajnáltam Clarát is a szülei miatt. Leültem a járda szélére, és csak néztem magam elé. Mikor már egy órája ültem ott, valaki lehuppant mellém.
- Nyugi tesó - szólt Derek, és megveregette a vállamat. - Nem a te hibád.
- Tudom, csak... Eléggé elcsesztem...
Erre nem mondott semmit, csak együttérzően hümmögött egyet. Így üldögéltünk estig, és lehet, hogy nyálasan hangzik, de örültem, hogy ott volt velem. Nagyon jól esett. Este, mikor hazaértem Liát és Averyt még a nappaliban találtam, így leültem hozzájuk. Ők is elég rossz hangulatban voltak, hisz ez az egész dolog nyilván Clara apját, Samet is megviselte. Egészen éjfélig beszélgettünk, majd nyugovóra tértünk.
Másnapra már kicsit jobb hangulatom volt, és reméltem, hogy Clara messze, Floridában is jól érzi magát. Szóval elkészültem és elindultam a suliba. Még fél úton se voltam, mikor Derek utánam ordított az utcán. Én bevártam, ő pedig egy kávét nyomott a kezembe.
- Gondoltam jól esne - vigyorgott, és beleivott a sajátjába.
- Kösz - mosolyogtam.
- Hogy vagy?
- Jobban. Asszem' tegnap kicsit túlreagáltam. Végül is, nem örökre váltunk el. Remélem... - motyogtam, és én is belekortyoltam az italomba.
Az út további részén nem esett több szó a történtekről és, és a suliban sem beszéltünk erről. Tanítás után pedig újra mennem kellett az edzésekre, egy teljesen új gyakorlatot kitalálni.
Igazából az egész hetem átlagosan telt. Sokat beszéltem Clarával is telefonon, és úgy éreztem, már nem haragszik rám. Az életem kezdett jobbra fordulni, és a legmeglepőbb az volt, hogy a jegyeim is javulni kezdtek. Szombatra pedig újabb meccsre kellett készültünk. Ez a mérkőzés nem tartozott a bajnoksághoz, csak egy barátságos, edző meccsnek számított.
- Te vagy a legjobb kabala - jelentette ki Derek a meccs előtti utolsó edzésünk végén.
- Azt nem tudom, de hogy a leghelyesebb én vagyok, az biztos - vigyorogtam, mire ő csak mosolyogva a fejét csóválta.
Aznap este sokáig beszéltünk Clarával, és úgy tűnt, kezdi jól érezni magát, én pedig ennek őszintén örültem. Miután letettük, én elnyúltam az ágyamon, és arra gondoltam, soha többet nem fogok, senkit hülyeségekkel megbántani.
______________
Írói megj.: Jöhetnek a vélemények! :D
- Azt hiszem, elb*sztam - közöltem hűséges haverommal, mire ő csak értetlenül visszakérdezett.
- Mi van?
Én mindent elmondtam Dereknek, ő pedig figyelmesen végighallgatott.
- Sajnálom haver - mondta. - Ezt az egész fogadás dolgot is, meg minden... - hallottam a hangján, hogy tényleg megbánta.
- Ugyan - legyintettem. - Ez nem a te hibád.
Még egy ideig dumáltunk, de csak arra jutottunk, hogy én nem vagyok szerelmes, de jól elcsesztem. Derek azt tanácsolta, hagyjam békén Clarát hétvégén, és majd hétfőn beszéljem meg vele.
Megfogadva Derek tanácsát, hétfőn elég idegesen indultam el a suliba. Úgy terveztem, hogy megvárom első óra előtt a folyosón, de ez a terv nem vált be. Még becsengőkor sem ért oda, és mikor már "kedvenc" biológia tanárom ordított rám, hogy azonnal takarodjak be, be kellett látnom, ma nem lesz alkalmam Clarával beszélni. Idegesen csattogtattam a tollam, és azon rágódtam, hol lehet a padtársam. Aztán beugrott, hogy talán az egyik barátnője tudhatja hol van, így elkezdtem bökdösni az előttem ülő, vörös hajú lány hátát.
- Mi van?! - fordult hátra.
- Nem tudod, hogy hol van Clara? - suttogtam.
- Nem tudod? - nézett furán. - ma van az utolsó tárgyalás. Ma dől el a per.
- Miss Garden! Kérem forduljon előre! - szólt ránk Mr.Huks, mire az előttem ülő gyorsan előre fordult, én pedig lefagytam.
Lehet hogy Clarát elviszi az anyja? Basszus...
A nap hátralévő részében idegesen járkáltam fel-alá a suliban, és semmit nem fogtam fel az órákon elhangzottakból. Amint kicsengettek az utolsó óráról azonnal rohanni kezdtem Claráék háza felé, és ami ott fogadott megdöbbentett. Clara épp egy hatalmas dobozzal sétált ki a kapun.
- Segíthetek? - vettem ki a dobozt a kezéből.
- Mit akarsz itt? - nézett rám, és én láttam az arcán, nagyon össze van törve.
- Én... én tényleg sajnálom... - néztem a szemébe.
- Én elköltözöm, anyukámhoz - szólt, átvette a dobozt és betette egy kocsi csomagtartójába.
- Az pontosan hol van? - kérdeztem rosszat sejtve.
- Floridában - hajtotta le a fejét, én pedig megszólalni sem tudtam.
- Én... én úgy sajnálom. Clara, kérlek ne haragudj... - néztem rá, ő pedig csak vállat vont.
- Úgy sem számít már...
Ekkor magamhoz öleltem, ő pedig hozzám bújt.
- Clara! Indulnunk kéne! - hallottam meg egy női hangot a ház felől. - Búcsúzz el szépen, és menjünk már! - azzal beült a kocsiba, mi pedig elengedtük egymást.
- Mi van?! - fordult hátra.
- Nem tudod, hogy hol van Clara? - suttogtam.
- Nem tudod? - nézett furán. - ma van az utolsó tárgyalás. Ma dől el a per.
- Miss Garden! Kérem forduljon előre! - szólt ránk Mr.Huks, mire az előttem ülő gyorsan előre fordult, én pedig lefagytam.
Lehet hogy Clarát elviszi az anyja? Basszus...
A nap hátralévő részében idegesen járkáltam fel-alá a suliban, és semmit nem fogtam fel az órákon elhangzottakból. Amint kicsengettek az utolsó óráról azonnal rohanni kezdtem Claráék háza felé, és ami ott fogadott megdöbbentett. Clara épp egy hatalmas dobozzal sétált ki a kapun.
- Segíthetek? - vettem ki a dobozt a kezéből.
- Mit akarsz itt? - nézett rám, és én láttam az arcán, nagyon össze van törve.
- Én... én tényleg sajnálom... - néztem a szemébe.
- Én elköltözöm, anyukámhoz - szólt, átvette a dobozt és betette egy kocsi csomagtartójába.
- Az pontosan hol van? - kérdeztem rosszat sejtve.- Floridában - hajtotta le a fejét, én pedig megszólalni sem tudtam.
- Én... én úgy sajnálom. Clara, kérlek ne haragudj... - néztem rá, ő pedig csak vállat vont.
- Úgy sem számít már...
Ekkor magamhoz öleltem, ő pedig hozzám bújt.
- Clara! Indulnunk kéne! - hallottam meg egy női hangot a ház felől. - Búcsúzz el szépen, és menjünk már! - azzal beült a kocsiba, mi pedig elengedtük egymást.
Nem volt különleges, de mi tudtuk mit jelent. A búcsút. Miután véget ért a csók ő még rám mosolygott, majd beült az anyja mellé a kocsiba. Én hátrébb léptem, és onnan néztem a távolodó autót.
Szégyelltem magam, és sajnáltam Clarát is a szülei miatt. Leültem a járda szélére, és csak néztem magam elé. Mikor már egy órája ültem ott, valaki lehuppant mellém.
- Nyugi tesó - szólt Derek, és megveregette a vállamat. - Nem a te hibád.
- Tudom, csak... Eléggé elcsesztem...
Erre nem mondott semmit, csak együttérzően hümmögött egyet. Így üldögéltünk estig, és lehet, hogy nyálasan hangzik, de örültem, hogy ott volt velem. Nagyon jól esett. Este, mikor hazaértem Liát és Averyt még a nappaliban találtam, így leültem hozzájuk. Ők is elég rossz hangulatban voltak, hisz ez az egész dolog nyilván Clara apját, Samet is megviselte. Egészen éjfélig beszélgettünk, majd nyugovóra tértünk.
Másnapra már kicsit jobb hangulatom volt, és reméltem, hogy Clara messze, Floridában is jól érzi magát. Szóval elkészültem és elindultam a suliba. Még fél úton se voltam, mikor Derek utánam ordított az utcán. Én bevártam, ő pedig egy kávét nyomott a kezembe.
- Gondoltam jól esne - vigyorgott, és beleivott a sajátjába.
- Kösz - mosolyogtam.
- Hogy vagy?
- Jobban. Asszem' tegnap kicsit túlreagáltam. Végül is, nem örökre váltunk el. Remélem... - motyogtam, és én is belekortyoltam az italomba.
Az út további részén nem esett több szó a történtekről és, és a suliban sem beszéltünk erről. Tanítás után pedig újra mennem kellett az edzésekre, egy teljesen új gyakorlatot kitalálni.
Igazából az egész hetem átlagosan telt. Sokat beszéltem Clarával is telefonon, és úgy éreztem, már nem haragszik rám. Az életem kezdett jobbra fordulni, és a legmeglepőbb az volt, hogy a jegyeim is javulni kezdtek. Szombatra pedig újabb meccsre kellett készültünk. Ez a mérkőzés nem tartozott a bajnoksághoz, csak egy barátságos, edző meccsnek számított.
- Te vagy a legjobb kabala - jelentette ki Derek a meccs előtti utolsó edzésünk végén.- Azt nem tudom, de hogy a leghelyesebb én vagyok, az biztos - vigyorogtam, mire ő csak mosolyogva a fejét csóválta.
Aznap este sokáig beszéltünk Clarával, és úgy tűnt, kezdi jól érezni magát, én pedig ennek őszintén örültem. Miután letettük, én elnyúltam az ágyamon, és arra gondoltam, soha többet nem fogok, senkit hülyeségekkel megbántani.
______________
Írói megj.: Jöhetnek a vélemények! :D
2012. július 14., szombat
10. rész
10. rész: Meccs
"Jó éjt zsenike :D xoxo, Clara"
"Jó éjt, remélem irigykedsz! :D xoxo"
Hajnalig Sms-eztünk, és én utána boldogan aludtam el. Nem tudnám megmondani, hogy szerelmes vagyok-e Clarába, mert még sosem voltam, de azt hiszem, nem. Egyszerűen csak jól elvagyunk, de kezdek attól rettegni, hogy hamis reményeket keltek benne... Mindegy, nem döntök elhamarkodottan, talán lehet még ebből valami... A hét további pár napja nem tartogatott további izgalmakat, egészen péntekig, ugyanis akkor került sor a meccsre. Reggel izgatottan ébredtem. Délelőtt végigszenvedtem az órákat, és fél négykor már az öltözőben álldogáltam a kosárcsapat tagjaival, az edzőjükkel és persze az én edzőmmel, Derekkel.
- Ha úgy csinálsz mindent, mint ahogy tegnap edzésen, minden jó lesz - biztatott.
Pár perc múlva mind kivonultunk az öltözőből, és a hátsó bejárathoz sorakoztunk, arra várva, hogy kinyissák előttünk az ajtót. Nekem kellett elől mennem szaltózva és cigánykerekezve, utánam jött a csapat, és végül a csajok. Hirtelen kitárul az ajtó, és eljött az idő. Nekifutottam, és szaltók, cigánykerekek és ugrások folyamatos elvégzésével átjutottam a saját térfelünk kispadjához. A közönség tapsolt, sikongatott és integetett. El sem hittem, hogy én tényleg itt vagyok, és konkrétan hülyét csinálok magamból. Mégis, kicsit büszke voltam magamra. Miután a kezdőcsapat állva a pályán maradt, a többiek és a csajok is leültek, én pedig megálltam a pálya szélén, a kommentátor belekezdett a csapatok ismertetésébe.
- Az East High Gimnázium hörcsögei eddig zsinórban négyszer verték meg a Sunrise Gimnázium sasait, de ki tudja hogyan végződik majd ez a meccs, nem igaz?
Többet nem hallottam a kommentálásból, mert ekkor odalépett mellém a másik csapat kabalája.
- Tudod mit esznek a sasok vacsorára? - kérdezte gonoszul, és le merném fogadni, hogy idiótán vigyorgott is hozzá a sisakja alatt. - Kicsi rágcsááálóóókat!
- Ó igazán?! - fordultam felé. - És ehhez mit szólsz? - kérdeztem, és teljes erőből állba vertem.
- Áh! Basszus! - ordított fel, de én mintha csak a műsor részéhez tartozna, szaltóztam párat hátra, és megálltam Tyler és még néhány magas csapattag mellett.
- Ezt még megbánod! - ordított a sas, majd visszavonult a saját csapata mellé.
Jó, bevallom ez elég gyerekes húzás volt, de mentségemre szolgál, nagyon idegesítő volt az a madár. Nem volt több időm ezen gondolkodni, mert ekkor megkezdődött a meccs, én pedig levágódtam a kispadra. Az első negyed után 18-12-re vezettünk, és a szünetben rajtam volt a sor. Kivonultam a pályára, és előadtam a csodásan begyakorolt műsorom felét. Aztán a sas következett, de el kell hogy mondjam, én sokkal nagyobb tapsot kaptam... természetesen!
A következő negyedben egy kicsit rosszabbul teljesítettünk, mert az ellenség átvette a vezetést 39-31-re. A hosszabb szünetben a csajok is simán lenyomták az ellenséget, és a harmadik negyed végére kiegyenlítettünk 57-57-re. Ebben a szünetben is simán vertem a sast, és a tapsoló tömegben megpillantottam Clarát is. Idiótán intettem egyet, mire ő szélesen elmosolyodott, és feltartotta a hüvelykujját. Az utolsó negyed végén pedig, miután a bíró lefújta a mérkőzést mindenki vigyorogva a pályára tódult, ami természetes, hisz 69-60-ra vertük a Sunrise gimit! Mindenki ünnepelt és ujjongott, a tömeg pedig engem is felemelt a magasba, és azt kántálta mindenkit, hogy:
- HÖRCSÖGÖK! HÖRCSÖGÖK! LEGYŐZTEK A HÖRCSÖGÖK!
Este, miután mind beültünk egy közeli kis kocsmába a srácokkal, és a meccset elemeztük, én magamban arra jutottam, életem első kosármeccse nagyon is jól sikerült.
- Mi van haver? - kérdezte halkan a mellettem ülő Derek, úgy hogy csak én halljam, én pedig feleszméltem a bambulásból.
- Hát... nem tom. Semmi. Vagyis... majd később megbeszéljük - mosolyodtam el, és beleittam a sörömbe.
Derek még egy ideig fürkészve méregetett, majd elfordult. Így üldögéltünk még egy darabig, majd hazaindultunk. Tízkor értem haza, beköszöntem mindenkinek, gyorsan lezuhanyoztam és már ágyba is feküdtem.
Már majdnem aludtam, mikor megcsörrent a telefonom.
- Haló? - nyögtem.
- Már aludtál? - hallottam meg Clara hangját. - Ne haragudj...
- Semmi baj - motyogtam.
- Igazából csak azért hívtalak, hogy gratuláljak. Nagyon jó voltál ma - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Köszi - feleltem. - Figyelj, ha már így felhívtál, nincs kedved holnap csinálni valamit?
- De. Mit? - lelkesedett fel.
- Még nem tudom - vontam vállat a takaróm alatt. - Majd még kitalálom. Háromkor érted megyek.
- Oké - válaszolta Clara. - Akkor jó éjt!
- Jó éjt - motyogtam, és a telefonommal a kezemben aludtam el.
Másnap reggel, mikor tudatosult bennem, hogy mit tettem félálomban, kicsit pánikba estem. Miért vagyok én ilyen hülye? Miért akartam vele randizni? De nem volt mit tenni, már megígértem. Így hát három előtt egy kicsivel, mikor már persze mindent előkészítettem, el is indultam Claráék háza felé. Onnan pedig már kettesben indultunk tovább.
- Hova megyünk? - mosolygott Clara.
- Titok - vigyorogtam.
Egy húsz perc séta után egy kis erdőszerűségnél álltunk. Bevezettem őt a fák közé, és a fák között megbújva, egy kis tisztásra érkeztünk. Na de most figyeljetek, milyen romantikus vagyok! Szóval a tisztás közepén egy pléd és egy kosár várakozott ránk.
- Ez... ez... - Clara megszólalni sem tudott, én pedig idiótán vigyorogtam. - Gyere - vezettem oda a plédhez, és mindketten leültünk.
Előpakoltam a sütiket, amiket amúgy még a pékségben vettem, de mindegy. Szóval megettük, és közben beszélgettünk.
- Anyám kezdi nagyon komolyan venni a dolgokat... - kezdte Clara. - Lehet, hogy megnyeri a pert...
- Dehogy... Ne izgulj... Nem engedem, hogy elmenj - kezdett kicsit hányingerem lenni magamtól, de mindegy is...
- Olyan rendes vagy... - mosolygott Clara, és igen, megint olyan helyzetbe kerültünk, hogy megcsókolhattuk volna egymást.
Eszembe jutott, hogy esetleg megteszem, és nem mondom el a srácoknak, de azért mégis volt bennem annyi becsület, hogy ne tegyek ilyet, így hát megint elhúzódtam.
- Miért csinálod mindig ezt? - értetlenkedett Clara.
- Hát... én... - habogtam.
Nem akartam az igazat elárulni, mert volt egy olyan sejtsem, egy lány sem értékelné a mi kis fogadásunkat.
- Dan? - húzta fel a szemöldökét, én pedig teljesen hülyén éreztem magam.
- Hát ... - és elmondtam mindent a fogadásról és Peterről is. - Öhm... - fejezetem be. - most mondhatnám azt, hogy ez még akkor volt, mikor még nem ismertelek, de... Még most sem ismerlek igazán...
- Óh... - először megszólalni sem tudott, majd idegesen felpattant. - Igazán? Akkor rendben... Végeztünk...
És elrohant. Sajnáltam, hogy ennyire megbántottam, de nem mentem utána. Akkor és ott tudatosult bennem, hogy én nem vagyok belé szerelmes, és akármennyire is megbántottam ezzel, és akármennyire is szarul éreztem magam emiatt, egy kicsit örültem is, hogy tisztázhattam magamban az érzéseket...
Aztán tárcsáztam Derek számát, miközben kisétáltam a fák között.
- Azt hiszem, elb*sztam - közöltem hűséges haverommal, mire ő csak értetlenül visszakérdezett.
- Mi van?
____________
Írói megj.: Tudom, hogy rövid és béna rész lett, de semmi ihletem sincs... :/ Ne haragudjatok. És örülnék néhány kommentnek is...:/
"Jó éjt zsenike :D xoxo, Clara"
Ezen elmosolyodtam, és rögtön visszaírtam.
Hajnalig Sms-eztünk, és én utána boldogan aludtam el. Nem tudnám megmondani, hogy szerelmes vagyok-e Clarába, mert még sosem voltam, de azt hiszem, nem. Egyszerűen csak jól elvagyunk, de kezdek attól rettegni, hogy hamis reményeket keltek benne... Mindegy, nem döntök elhamarkodottan, talán lehet még ebből valami... A hét további pár napja nem tartogatott további izgalmakat, egészen péntekig, ugyanis akkor került sor a meccsre. Reggel izgatottan ébredtem. Délelőtt végigszenvedtem az órákat, és fél négykor már az öltözőben álldogáltam a kosárcsapat tagjaival, az edzőjükkel és persze az én edzőmmel, Derekkel.
- Ha úgy csinálsz mindent, mint ahogy tegnap edzésen, minden jó lesz - biztatott.
Pár perc múlva mind kivonultunk az öltözőből, és a hátsó bejárathoz sorakoztunk, arra várva, hogy kinyissák előttünk az ajtót. Nekem kellett elől mennem szaltózva és cigánykerekezve, utánam jött a csapat, és végül a csajok. Hirtelen kitárul az ajtó, és eljött az idő. Nekifutottam, és szaltók, cigánykerekek és ugrások folyamatos elvégzésével átjutottam a saját térfelünk kispadjához. A közönség tapsolt, sikongatott és integetett. El sem hittem, hogy én tényleg itt vagyok, és konkrétan hülyét csinálok magamból. Mégis, kicsit büszke voltam magamra. Miután a kezdőcsapat állva a pályán maradt, a többiek és a csajok is leültek, én pedig megálltam a pálya szélén, a kommentátor belekezdett a csapatok ismertetésébe.
- Az East High Gimnázium hörcsögei eddig zsinórban négyszer verték meg a Sunrise Gimnázium sasait, de ki tudja hogyan végződik majd ez a meccs, nem igaz?
Többet nem hallottam a kommentálásból, mert ekkor odalépett mellém a másik csapat kabalája.
- Tudod mit esznek a sasok vacsorára? - kérdezte gonoszul, és le merném fogadni, hogy idiótán vigyorgott is hozzá a sisakja alatt. - Kicsi rágcsááálóóókat!
- Ó igazán?! - fordultam felé. - És ehhez mit szólsz? - kérdeztem, és teljes erőből állba vertem.
- Áh! Basszus! - ordított fel, de én mintha csak a műsor részéhez tartozna, szaltóztam párat hátra, és megálltam Tyler és még néhány magas csapattag mellett.
- Ezt még megbánod! - ordított a sas, majd visszavonult a saját csapata mellé.
Jó, bevallom ez elég gyerekes húzás volt, de mentségemre szolgál, nagyon idegesítő volt az a madár. Nem volt több időm ezen gondolkodni, mert ekkor megkezdődött a meccs, én pedig levágódtam a kispadra. Az első negyed után 18-12-re vezettünk, és a szünetben rajtam volt a sor. Kivonultam a pályára, és előadtam a csodásan begyakorolt műsorom felét. Aztán a sas következett, de el kell hogy mondjam, én sokkal nagyobb tapsot kaptam... természetesen!
A következő negyedben egy kicsit rosszabbul teljesítettünk, mert az ellenség átvette a vezetést 39-31-re. A hosszabb szünetben a csajok is simán lenyomták az ellenséget, és a harmadik negyed végére kiegyenlítettünk 57-57-re. Ebben a szünetben is simán vertem a sast, és a tapsoló tömegben megpillantottam Clarát is. Idiótán intettem egyet, mire ő szélesen elmosolyodott, és feltartotta a hüvelykujját. Az utolsó negyed végén pedig, miután a bíró lefújta a mérkőzést mindenki vigyorogva a pályára tódult, ami természetes, hisz 69-60-ra vertük a Sunrise gimit! Mindenki ünnepelt és ujjongott, a tömeg pedig engem is felemelt a magasba, és azt kántálta mindenkit, hogy:
- HÖRCSÖGÖK! HÖRCSÖGÖK! LEGYŐZTEK A HÖRCSÖGÖK!
Este, miután mind beültünk egy közeli kis kocsmába a srácokkal, és a meccset elemeztük, én magamban arra jutottam, életem első kosármeccse nagyon is jól sikerült.
- Mi van haver? - kérdezte halkan a mellettem ülő Derek, úgy hogy csak én halljam, én pedig feleszméltem a bambulásból.
- Hát... nem tom. Semmi. Vagyis... majd később megbeszéljük - mosolyodtam el, és beleittam a sörömbe.
Derek még egy ideig fürkészve méregetett, majd elfordult. Így üldögéltünk még egy darabig, majd hazaindultunk. Tízkor értem haza, beköszöntem mindenkinek, gyorsan lezuhanyoztam és már ágyba is feküdtem.
Már majdnem aludtam, mikor megcsörrent a telefonom.
- Haló? - nyögtem.
- Már aludtál? - hallottam meg Clara hangját. - Ne haragudj...
- Semmi baj - motyogtam.
- Igazából csak azért hívtalak, hogy gratuláljak. Nagyon jó voltál ma - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Köszi - feleltem. - Figyelj, ha már így felhívtál, nincs kedved holnap csinálni valamit?
- De. Mit? - lelkesedett fel.
- Még nem tudom - vontam vállat a takaróm alatt. - Majd még kitalálom. Háromkor érted megyek.
- Oké - válaszolta Clara. - Akkor jó éjt!
- Jó éjt - motyogtam, és a telefonommal a kezemben aludtam el.
Másnap reggel, mikor tudatosult bennem, hogy mit tettem félálomban, kicsit pánikba estem. Miért vagyok én ilyen hülye? Miért akartam vele randizni? De nem volt mit tenni, már megígértem. Így hát három előtt egy kicsivel, mikor már persze mindent előkészítettem, el is indultam Claráék háza felé. Onnan pedig már kettesben indultunk tovább.
- Hova megyünk? - mosolygott Clara.
- Titok - vigyorogtam.
Egy húsz perc séta után egy kis erdőszerűségnél álltunk. Bevezettem őt a fák közé, és a fák között megbújva, egy kis tisztásra érkeztünk. Na de most figyeljetek, milyen romantikus vagyok! Szóval a tisztás közepén egy pléd és egy kosár várakozott ránk.
- Ez... ez... - Clara megszólalni sem tudott, én pedig idiótán vigyorogtam. - Gyere - vezettem oda a plédhez, és mindketten leültünk.
Előpakoltam a sütiket, amiket amúgy még a pékségben vettem, de mindegy. Szóval megettük, és közben beszélgettünk.
- Anyám kezdi nagyon komolyan venni a dolgokat... - kezdte Clara. - Lehet, hogy megnyeri a pert...
- Dehogy... Ne izgulj... Nem engedem, hogy elmenj - kezdett kicsit hányingerem lenni magamtól, de mindegy is...
- Olyan rendes vagy... - mosolygott Clara, és igen, megint olyan helyzetbe kerültünk, hogy megcsókolhattuk volna egymást.
Eszembe jutott, hogy esetleg megteszem, és nem mondom el a srácoknak, de azért mégis volt bennem annyi becsület, hogy ne tegyek ilyet, így hát megint elhúzódtam.
- Miért csinálod mindig ezt? - értetlenkedett Clara.
- Hát... én... - habogtam.
Nem akartam az igazat elárulni, mert volt egy olyan sejtsem, egy lány sem értékelné a mi kis fogadásunkat.
- Dan? - húzta fel a szemöldökét, én pedig teljesen hülyén éreztem magam.
- Hát ... - és elmondtam mindent a fogadásról és Peterről is. - Öhm... - fejezetem be. - most mondhatnám azt, hogy ez még akkor volt, mikor még nem ismertelek, de... Még most sem ismerlek igazán...
- Óh... - először megszólalni sem tudott, majd idegesen felpattant. - Igazán? Akkor rendben... Végeztünk...És elrohant. Sajnáltam, hogy ennyire megbántottam, de nem mentem utána. Akkor és ott tudatosult bennem, hogy én nem vagyok belé szerelmes, és akármennyire is megbántottam ezzel, és akármennyire is szarul éreztem magam emiatt, egy kicsit örültem is, hogy tisztázhattam magamban az érzéseket...
Aztán tárcsáztam Derek számát, miközben kisétáltam a fák között.
- Azt hiszem, elb*sztam - közöltem hűséges haverommal, mire ő csak értetlenül visszakérdezett.
- Mi van?
____________
Írói megj.: Tudom, hogy rövid és béna rész lett, de semmi ihletem sincs... :/ Ne haragudjatok. És örülnék néhány kommentnek is...:/
2012. július 13., péntek
9. rész
9. rész: Mr.Gerdik
- Mi folyik itt?! - jött oda idegesen az egyik tanár, és rajta kívül az
egész ebédlő minket figyelt. - Mindketten - mutatott rám és Tylerre. -
Az igazgatóhoz!
Suli után, mikor kiléptem a suliból, összefutottam Tylerral.
___________________
Írói megj.: Na, hogy tetszett a rész? Mit gondoltok az igazgatóról és Tylerről? :D
- Mi folyik itt?! - jött oda idegesen az egyik tanár, és rajta kívül az
egész ebédlő minket figyelt. - Mindketten - mutatott rám és Tylerre. -
Az igazgatóhoz!
Kelletlenül elindultunk a tanár mögött, és közben nagyon csúnya pillantásokat váltottunk. A magas, szemüveges, vékony férfi felvitt minket a harmadik emeletre, és ott bekopogott az igazgatóiba. Elmagyarázta, hogy mit csináltunk, egy sötét bőrű, molett nő pedig behívott az előtérbe, és ránk parancsolt, hogy várakozzunk. Én egy székre ültem le, Tyler pedig a lehető legtávolabb, egy fotelba. Így ültünk egy jó darabig, egymást fixírozva, mikor kinyílt az igazgató ajtaja.
- Gyertek be fiúk - szólt az igazgató, mi pedig bementünk.
Egymás mellé ültünk le Tylerral, az igazgatóval, Mr.Gerdikkel szemben. Magas volt, fiatalos és napbarnított bőrű. Zöldes szeme érdeklődően vizsgálgatott minket, majd nyugodt hangon megszólalt.
- A verekedés nem megoldás - kezdte. - Vagyis nem mindig... - mosolyodott el. - Megtudhatom ez esetben miért került rá sor?
Egyikünknek sem akaródzott megszólalni.
- Értem... - mosolygott továbbra is. - Daniel, te hogy látod a helyzetet? Jogosan ütötted meg iskolatársadat?
- Igen - mondtam halkan. - Tyler azóta szívat, amióta csak itt vagyok.
- Nos, Tyler, miért "szívatod" Danielt? - fordult most "bűntársam" felé az igazgatónk.
- Mert nem tetszik a képe - vont vállat rövid gondolkodás után. - És a menzán első nap elfoglalta a helyünket. Amúgy meg nagyon beképzelt, és ez - szorította ökölbe a kezét. - nagyon felidegesít.
- Ez érthető. A beképzeltség egy nagyon rossz tulajdonság - bólintott Gerdik. - Daniel, szerinted igaza van Tylernek?
- Részben... De ő is nagyon beképzelt! - vádaskodtam, belátom, elég gyerekesen. - Azt hiszi, ő az egyetlen normális ember a világon, holott még csak nem is normális...
- Jaj, fiúk - sóhajtott egy hatalmasat Mr.Gerdik. - Tisztában vagytok vele, mennyire gyerekes és értelmetlen a vitátok?
Mi csak mélyen hallgattunk, és a térdünket nézegettük. Az igazgatónak igaza volt. Tényleg gyerekes ez az egész dolog, és attól függetlenül, hogy Tyler egy barom, semmi okunk utálni egymást. Felemeltem a fejem, és ránéztem. Ő is így tett, és láttam szemében, ugyanarra gondol mint én. Kinyújtottam felé a kezemet, ő pedig megrázta. Gerdik szélesen elmosolyodott, mi pedig ránéztünk.
- Most már értitek? - kérdezte, mi pedig bólintottunk. - Elmehettek.
- Köszönjük - motyogtuk, és kivánszorogtunk az igazgatóiból.
Ketten róttuk lefelé a lépcsőket és folyosókat. Egy idő után elváltak útjaink, de még utoljára megálltunk egymással szemben.
- Ettől még nem foglak szeretni - mondta zavartan Tyler.
- Megnyugodhatsz, én sem téged - vigyorodtam el, és ő is így tett.
Még egyszer kezet fogtunk, és én elindultam balra, ő pedig jobbra. Ott és akkor rádöbbentem, hogy eddigi életem során mennyi hibát követtem el. Sok mindenkit megvetettem, és azt hittem, én vagyok a világ közepe, holott én szinte senki sem vagyok. Azt hiszem azért utáltam Tylert, mert magamat láttam benne. Azt a Dánielt, aki Magyarországon voltam. Azt, aki megvetett másokat, és nem törődött semmivel. Igen, egy Tyler féle bunkónak kellett jönnie, és megmutatnia ki is vagyok valójában. Ilyen gondolatokkal értem be a technika terembe, ahol a többiek már javában barkácsoltak, valamit...
- Áh, Daniel! - nézett rám a tanárnő. - Mr.Figgs szólt, hogy fent voltál. Gyere, csatlakozz hozzánk!
- Oké - néztem rá furán.
A technika tanár, Miss Tibon egy középmagas, rövid, ősz hajú, izmos és energikus nő volt. Én odaballagtam Mark mellé, aki egyből tudni akart mindent, én pedig elmeséltem.
- Ez most komoly? - döbbent meg, és nagy csodálkozásában véletlenül ráütött az ujjára. - Basszus! - ordított fel, mire az egész osztály felénk fordult.
- Áh, Daniel! - nézett rám a tanárnő. - Mr.Figgs szólt, hogy fent voltál. Gyere, csatlakozz hozzánk!
- Oké - néztem rá furán.
A technika tanár, Miss Tibon egy középmagas, rövid, ősz hajú, izmos és energikus nő volt. Én odaballagtam Mark mellé, aki egyből tudni akart mindent, én pedig elmeséltem.
- Ez most komoly? - döbbent meg, és nagy csodálkozásában véletlenül ráütött az ujjára. - Basszus! - ordított fel, mire az egész osztály felénk fordult.
- Valami probléma van Marcus? - érdeklődött a tanárnő.
- Semmi, csak ráütöttem a kezemre - mentegetőzött Mark, majd újra felém fordult. - De Tyler egy seggfej! Amióta csak ide jár, szívat mindenkit!
- Hát, akkor mostantól nem fog - vontam vállat. - Na jó lehet, de velem most már nem fog szívózni.
- Csodás... - hitetlenkedett Mark, és újra ráütött az ujjára. - Azt a büdös k*rva...!
Suli után, mikor kiléptem a suliból, összefutottam Tylerral.
- Szevasz - nyújtott kezet, én pedig megráztam.
- Cső!
Ezután odamentem a tátott szájjal bámuló srácokhoz, akik kicsit odébb álltak.
- Ez most komoly?! - akadt ki Derek, én pedig vigyorogva elmondtam nekik mindent.
- Hát te nem vagy semmi öregem - veregetett vállba Peter is.
Ezután elköszöntünk Fredtől, Gregtől és a lányoktól, majd elindultunk a sportcsarnokba. Átöltöztünk, és én a pom-pon csapathoz, míg a fiúk a kosarasokhoz mentek edzeni.
- Na gyerünk, újra! - szadizott Derek, a gyakorlat százszor egymást utáni elvégzése után.
- Haggyá'! - feküdtem hagyat a füvön, és leráncigáltam magamról a hörit. - Kilépek!
- Most nem léphetsz ki - közölte nyugodtan és "együttérzően", majd lefeküdt mellém. - Amúgy meg már egészen jól megy. Pénteken lenyomjuk a sasokat!
- Remélem is - nyögtem.
Este későn értem haza, mert Peter rávett, hogy igyunk meg egy sört edzés után, amire én persze nem mondhattam nemet. Szóval nyolc körül estem be az ajtón, szó szerint, mert be volt ragadva, én löktem rajta egyet, de túl nagyot, és beestem rajta. Mindegy. Szóval kajáltam, lepakoltam, és leültem a többiekhez megnézni valami családi filmet, beszélő állatokról. Másnap reggel kipihent és boldog voltam, egészen addig, míg be nem ültem az első órámra, matekra. Levágódtam a kicsit sem nyugodt Peter mögé, aki hátra is fordult hozzám.
- Ugye nem osztja ki? - nyifogta.
- De - mosolyodtam el keserűen.
- Ez a vég! - rontott be az ajtón Derek, majd tetetett meglepődöttséggel fordult körbe. - Vagyis nektek, én nem ide járok - röhögött, mire mindenki hozzávágott valamit, ő pedig még mindig vihogva huppant le mellém.
- Meg fogok bukni - nyögte Peter. - Vége a kosárlabda karrieremnek...
Ekkor becsengettek, és Derek lelépett, a tanárnő pedig be.
- Sziasztok gyerekek! Kijavítottam a dolgozatokat, és azt kell, hogy mondjam, szörnyen teljesítettetek - nézett végig csúnyán az osztályon. - Egyetlen A érdemjegyű dolgozat született. Gratulálok, Daniel - nyújtotta felém a tesztemet, én pedig alig hittem el.
- Öhm... kösz - vettem át, és leültem a helyemre.
Peter és Mark hitetlenkedve nézett rám, én pedig csak vállat vontam, és nekiláttam a dolgozatom átnézésének. Valóban alig volt benne hiba, de fogalmam sincs, hogyan csináltam. Jim is egy jeggyel rosszabbat kapott, Peter pedig kettővel. De nem volt mit tenni, én egy zseni vagyok!
Kicsengő után vidáman léptem ki a teremből, a csalódott és döbbent Peter és Mark társaságában.
- Hogy a francba kaptál te A-t? - kérdezte századszorra Mark.
- Nem tudom - vontam vállat. - Említettem már, hogy egy zseni vagyok?
A nap további része nagyon jó hangulatban telt, és aznap az edzés is jobban ment, mint eddig bármikor. Este, mikor már a szobámba feküdtem, és már majdnem aludtam, SMS-em jött.
"Jó éjt zsenike :D xoxo, Clara"
- Sziasztok gyerekek! Kijavítottam a dolgozatokat, és azt kell, hogy mondjam, szörnyen teljesítettetek - nézett végig csúnyán az osztályon. - Egyetlen A érdemjegyű dolgozat született. Gratulálok, Daniel - nyújtotta felém a tesztemet, én pedig alig hittem el.
- Öhm... kösz - vettem át, és leültem a helyemre.
Peter és Mark hitetlenkedve nézett rám, én pedig csak vállat vontam, és nekiláttam a dolgozatom átnézésének. Valóban alig volt benne hiba, de fogalmam sincs, hogyan csináltam. Jim is egy jeggyel rosszabbat kapott, Peter pedig kettővel. De nem volt mit tenni, én egy zseni vagyok!
Kicsengő után vidáman léptem ki a teremből, a csalódott és döbbent Peter és Mark társaságában.
- Hogy a francba kaptál te A-t? - kérdezte századszorra Mark.
- Nem tudom - vontam vállat. - Említettem már, hogy egy zseni vagyok?
A nap további része nagyon jó hangulatban telt, és aznap az edzés is jobban ment, mint eddig bármikor. Este, mikor már a szobámba feküdtem, és már majdnem aludtam, SMS-em jött.
"Jó éjt zsenike :D xoxo, Clara"
___________________
Írói megj.: Na, hogy tetszett a rész? Mit gondoltok az igazgatóról és Tylerről? :D
2012. július 12., csütörtök
8. rész
8. rész: Peter új barátnője
- Tudod kik a szüleim? - mosolygott.
- Hé! - röhögött. - Valaki hívja a rágcsálóirtókat! Itt egy fogyatékos hörcsög!
- Tudod kik a szüleim? - mosolygott.
- Nem - ráztam a fejem értetlenül.
- Sam Wiliams és Jessica Thomson - közölte, nekem pedig tátva maradt a szám.
- Lia bátyja? - döbbentem meg.
- Igen - bólintott.
- Hű... - álmélkodtam. - Ez durva...
- Kicsit - mosolygott.
Így üldögéltünk még egy ideig, aztán hazakísértem Clarát. Az ajtajuk előtt megálltunk egymással szemben.
- Hát, köszönöm az estét - mosolyodott el. - Nagyon jól éreztem magam.
- Én is nagyon jól éreztem magam - bólintottam, és azt hiszem életemben először mondtam ezt őszintén.
- Akkor - nézett rám. - Jó éjt.
Közelebb hajolt hozzám, de én elhúzódtam.
- Jó éjt - mondtam, és leléptem.
Abban a percben nagyon utáltam Derek hülye ötleteit.
Beköszöntem a többieknek a nappaliba, majd felmentem a szobámba. Ledőltem az ágyamra, és elgondolkodtam. Nem is sejtettem, hogy Lia bátyának ilyen nagy gyereke lehet. És ez a csók dolog... Nem fogom kibírni azt az egy hónapot. Valamit ki kell találnom. Így aludtam el, és másnap délelőtt a telefonom csipogására ébredtem.
"Jövőhéten lesz az első meccs. Legyél ma délután kettőkor a park focipályáján. A hörit nehogy elfelejtsd! Derek"
Ezen elmosolyodtam, aztán pedig bepánikoltam. Eddig egyetlen egyszer sikerült egy szaltót csinálnom, és a cigánykerék is úgy ahogy ment, de ezen kívül semmit sem tudtam. Le fogok égni... Aztán az végül leesett, hogy itt a csodás alkalom Tyler megszívatására. Vidáman mentem le kajálni, és az egész nap jó hangulatom volt. Fél kettőkor újra betuszkoltam a hörit a sporttáskámba, és elindultam a pályára. Pontban kettőkor értem oda, ahol Derek már izgatottan üldögélt egy fa árnyékában.
- Cső tesó - huppantam le mellé.
- Milyen volt a randevúúúd? - vigyorgott.
- Utállak - morogtam és hozzávágtam egy zoknit.
- Fúj, miért van nálad... zokni? - döbbent meg és visszadobta.
- Nem tom - vontam vállat, és visszahelyeztem a már említett ruhadarabot a táskámba..
- Na figyelj, mondom, hogy mikor, mit csinál egy kabala - kezdte.
- Miért mit csinál?! - rémültem meg.
- Most mondom - nézett rám csúnyán. - Szóval a meccs négy részből áll, így három szünet van. A meccs előtt és a második szünetben a pom-pon csapatok szórakoztatják a népet, a kabalák az első és a harmadik szünetben jönnek. Legalábbis nálunk ez a szokás. Egy negyed tizenkét perc, az első és harmadik szünet nyolc perces, a második tíz.
- És nekem mit kell csinálnom?!
- Most akartam rátérni! A kabalák általában csak szaltóznak meg cigánykerekeznek, esetleg táncolnak is - vont vállat.
- De én nem tudok táncolni - estem egyre jobban kétségbe, de Derek csak nevetett.
- Te akartál annyira kabala lenni... Na gyere, mutatok néhány dolgot.
Egész délután gyakoroltunk, és én úgy éreztem, többet mozdulni sem fogok bírni. Este nyolcig csak ugráltam, szaltóztam, táncoltam és ide-oda rohangáltam. Azonban azt kell, hogy mondjam, megérte, mert egész kis pofás gyakorlatot raktunk össze. Elköszöntem Derektől és hazaindultam. Otthon leültem az ágyamra, a falnak támasztottam a hátamat, és az ölembe vettem a laptopomat. Elkezdtem böngészni, és megakadt a szemem egy party-fotón. A képen Gábor az én volt csajommal, Dorinával smárolt. Azonnal tárcsáztam Tomi számát.
- Kitalálom - szólt bele köszönés nélkül a készülékbe. - Megláttad a képet Dorináról és Gáborról, most pedig magyarázatot vársz.
- Öhm... igen - hát ja, Tomi túl jól ismert már.
- Nyugi, semmi baj. Na jó, van egy kicsi... Gábor és Dorina járnak... De ne húzd fel magad tesó! Gábor csak egy szemét, Dorina meg egy ribanc! Megérdemlik egymást, nem?
- De... - láttam be én is, és kezdtem megnyugodni.
- És veled mi újság? - terelte el a témát.
- Hát semmi különös. Egy hónapig még csak nem is smárolhatok egy csajjal sem... - közöltem mire ő elröhögte magát, aztán persze mindenről beszámoltam.
Még egy fél óráig beszélgettünk, majd letettük. Piszkosul hiányzott már Tomi, aztán rá kellett ébrednem, hogy csak ő hiányzik otthonról. Senki más... Kicsit keserűen feküdtem be az ágyamba, és mielőtt elnyomott az álom volt időm elhatározni, ezentúl jobban megválogatom majd a barátaimat...
A vasárnap nem tartogatott izgalmakat, hétfőn viszont volt mit csinálnunk. Reggel felkeltem, felöltöztem, összepakoltam és elindultam a suliba. Útközben vettem magamnak egy csokis kávét, és így érkeztem meg a suliba. A srácokat az udvaron, egy asztal körül üldögélve találtam. Ott volt Derek, Mark, Greg és Fred. Köszöntem mindenkinek és én is leültem közéjük.
- Mizu? - kérdeztem úgy mindenkihez szólva, de nem kaptam választ.
- Odanézzetek! - mutatott a kapu felé Fred, és mindannyiunknak tátva maradt a szája.
Ezen elmosolyodtam, aztán pedig bepánikoltam. Eddig egyetlen egyszer sikerült egy szaltót csinálnom, és a cigánykerék is úgy ahogy ment, de ezen kívül semmit sem tudtam. Le fogok égni... Aztán az végül leesett, hogy itt a csodás alkalom Tyler megszívatására. Vidáman mentem le kajálni, és az egész nap jó hangulatom volt. Fél kettőkor újra betuszkoltam a hörit a sporttáskámba, és elindultam a pályára. Pontban kettőkor értem oda, ahol Derek már izgatottan üldögélt egy fa árnyékában.
- Cső tesó - huppantam le mellé.
- Milyen volt a randevúúúd? - vigyorgott.
- Utállak - morogtam és hozzávágtam egy zoknit.
- Fúj, miért van nálad... zokni? - döbbent meg és visszadobta.
- Nem tom - vontam vállat, és visszahelyeztem a már említett ruhadarabot a táskámba..
- Na figyelj, mondom, hogy mikor, mit csinál egy kabala - kezdte.
- Miért mit csinál?! - rémültem meg.
- Most mondom - nézett rám csúnyán. - Szóval a meccs négy részből áll, így három szünet van. A meccs előtt és a második szünetben a pom-pon csapatok szórakoztatják a népet, a kabalák az első és a harmadik szünetben jönnek. Legalábbis nálunk ez a szokás. Egy negyed tizenkét perc, az első és harmadik szünet nyolc perces, a második tíz.
- És nekem mit kell csinálnom?!
- Most akartam rátérni! A kabalák általában csak szaltóznak meg cigánykerekeznek, esetleg táncolnak is - vont vállat.
- De én nem tudok táncolni - estem egyre jobban kétségbe, de Derek csak nevetett.
- Te akartál annyira kabala lenni... Na gyere, mutatok néhány dolgot.
Egész délután gyakoroltunk, és én úgy éreztem, többet mozdulni sem fogok bírni. Este nyolcig csak ugráltam, szaltóztam, táncoltam és ide-oda rohangáltam. Azonban azt kell, hogy mondjam, megérte, mert egész kis pofás gyakorlatot raktunk össze. Elköszöntem Derektől és hazaindultam. Otthon leültem az ágyamra, a falnak támasztottam a hátamat, és az ölembe vettem a laptopomat. Elkezdtem böngészni, és megakadt a szemem egy party-fotón. A képen Gábor az én volt csajommal, Dorinával smárolt. Azonnal tárcsáztam Tomi számát.- Kitalálom - szólt bele köszönés nélkül a készülékbe. - Megláttad a képet Dorináról és Gáborról, most pedig magyarázatot vársz.
- Öhm... igen - hát ja, Tomi túl jól ismert már.
- Nyugi, semmi baj. Na jó, van egy kicsi... Gábor és Dorina járnak... De ne húzd fel magad tesó! Gábor csak egy szemét, Dorina meg egy ribanc! Megérdemlik egymást, nem?
- De... - láttam be én is, és kezdtem megnyugodni.
- És veled mi újság? - terelte el a témát.
- Hát semmi különös. Egy hónapig még csak nem is smárolhatok egy csajjal sem... - közöltem mire ő elröhögte magát, aztán persze mindenről beszámoltam.
Még egy fél óráig beszélgettünk, majd letettük. Piszkosul hiányzott már Tomi, aztán rá kellett ébrednem, hogy csak ő hiányzik otthonról. Senki más... Kicsit keserűen feküdtem be az ágyamba, és mielőtt elnyomott az álom volt időm elhatározni, ezentúl jobban megválogatom majd a barátaimat...
A vasárnap nem tartogatott izgalmakat, hétfőn viszont volt mit csinálnunk. Reggel felkeltem, felöltöztem, összepakoltam és elindultam a suliba. Útközben vettem magamnak egy csokis kávét, és így érkeztem meg a suliba. A srácokat az udvaron, egy asztal körül üldögélve találtam. Ott volt Derek, Mark, Greg és Fred. Köszöntem mindenkinek és én is leültem közéjük.
- Mizu? - kérdeztem úgy mindenkihez szólva, de nem kaptam választ.
- Odanézzetek! - mutatott a kapu felé Fred, és mindannyiunknak tátva maradt a szája.
Peter Sandy vállát átölelve közeledett felénk, egy hatalmas önelégült vigyorral a képén.
- Bemutatom az új barátnőmet, Sandyt - jelentette be, mikor odaért hozzánk, de mi megszólalni sem tudtunk.
Legelőször Mark ocsúdott fel.
- Az kemény - röhögött, mi pedig helyeseltünk.
- Sziasztok - lépett oda hozzánk Clara is. - Öhm... Dan, bemegyünk? Tudod, biosz lesz - mosolygott rám.
- Persze - mosolyogtam vissza. - Sziasztok - intettem a többiek felé, és elindultunk a laborba.
- Hogy telt a hétvégéd? - érdeklődtem.
- Jól - mosolygott. - Neked?
- Nekem is - sóhajtottam. - Egész szombaton a kabala műsoromat gyakoroltatta velem Derek.
- És hogy megy?
- Egész jól - vigyorogtam magabiztosan.
- Akkor jó - mosolygott.
Ekkor értünk be a laborba, és rögtön be is csengettek. A délelőtt unalmasan telt, de az ebédszünet eléggé izgalmassá vált. Tehát negyedik óra után az ebédlőbe mentem, vettem magamnak kaját, és leültem a srácokhoz. Ott találtam Greget, Fredet és a barátnőjét, Daisyt, Markot, Dereket, Petert és persze Sandyt is.
- Hali - ültem le hozzájuk. - Mizu?
- Semmi kül - vont vállat Fred.
Még egy perce sem ültünk ott, mikor Tyler és két hű csatlósa megjelent az asztalunknál.
- Sandy? Ezt most komolyan gondolod? - nézett rá Sandyre.
- Igen - nyávogta a kérdezett. - Miért?
- Mert te az Én csajom vagy!
- Nem vagyok!
- Hét Tyler, szállj már le rólunk! - szólt bele Peter is.
- Te aztán kussolj! - morogta Tyler.
- És ha én is beleszólok? - álltam fel, mert abban a percben már tényleg nagyon idegesített.
- Hé! - röhögött. - Valaki hívja a rágcsálóirtókat! Itt egy fogyatékos hörcsög!
- Dögölj meg! - kiáltottam, és rávetettem magam.
Ütöttem ahol értem, és éreztem, hogy a többiek próbálják megállítani a küzdelmet. Aztán valaki, vagyis valakik megragadtak, és elrántottak ellenfelemtől.
- Mi folyik itt?! - jött oda idegesen az egyik tanár, és rajta kívül az egész ebédlő minket figyelt. - Mindketten - mutatott rám és Tylerre. - Az igazgatóhoz!
_______________
Írói megj.: Na hogy tetszett a rész? :D
2012. július 11., szerda
7. rész
7. rész: Clara története
- Na, szerinted kinél van a legtöbb esélyem? - tudakoltam másnap Derektől, miközben a suli felé mentünk.
Peterrel és Derekkel suli után kiültünk az udvarra megvárni a többieket. Csak ültünk és néztük a diákokat. Abban a percben nagyon jól éreztem magam. Örültem, hogy velük lehetek, akármennyire is hiányoztak az otthoni haverok. Furcsa, de míg otthon hónapokba telt, itt napok alatt igaz barátokat találtam. Egy ideig üldögéltünk, majd Peter törte meg a csendet.
- Apukám nagyon fiatalon, tizenhét évesen teherbe ejtett egy lányt. A lány nagyon gazdag családból származott, és a szülei nem engedték, hogy felneveljen engem, így lepasszoltak apámhoz. Apukám családja nagyon kedves volt, és ők együtt neveltek fel engem. Pár éve apa megismerte a nevelőanyámat, aki már szült is azóta egy lányt. Ez még így magában nem is olyan rossz, csak egy fél éve felbukkant az igazi anyám, és pert indított azért, hogy hozzá kerülhessek. Még csak nem is ismerem, de ő most annyira anya akar lenni... Persze, mikor már majdnem felnőtt vagyok...
- Sajnálom - dőltem előre én is, és megfogtam a kezét, mert tényleg sajnáltam.
- Tudod kik a szüleim? - mosolygott.
- Nem - ráztam a fejem értetlenül.
- Sam Wiliams és Jessica Thomson - közölte, nekem pedig tátva maradt a szám.
__________
Íóri megj.: Na mit szóltok? Jöhetnek a komik! :D
- Na, szerinted kinél van a legtöbb esélyem? - tudakoltam másnap Derektől, miközben a suli felé mentünk.
- Hát... Mondjuk Scarlett - próbálkozott.
- Az a festett szőke, agyonsminkelt? - néztem rá hülyén.
- Aha, miért? Egész jó csaj - mondta.
- Végül is... - gondolkodtam el. - Oké. Akkor ma felszedem.
- Kit szedsz fel? - ért oda hozzánk pont ekkor Peter.
- Áh én csak... - kezdtem volna, de Derek a szavamba vágott.
- Fel akar szedni egy csajt - közölte, mire én csúnyán néztem rá. - Mi van? - értetlenkedett.
- Akkor fogadjunk - vigyorodott el Peter. - Aki hamarabb felszed egy csajt, az nyer.
Ezen elgondolkodtam. Ha eddig én valaha valakivel valamiben fogadtam, annak sose volt jó vége. De gondolván, mi rossz lehet ebből, beleegyeztem.
- Jó, és mit kap a nyertes? - kérdeztem szemtelen mosollyal.
- A vesztes egy hétig megcsinál a másiknak minden házit.
- Ez baromság, mi úgy sem csinálunk házit - néztem rá hülyén.
- Jobb ötletem nincs - vont vállat Peter.
- Nekem van! - lelkesedett be Derek. - A vesztes egy hónapig nem smárolhat, vagy csinálhat khm.. mást egyetlen egy csajjal sem.
- Oké - bólintottam elszántam, és Peter is így tett. Megálltunk és kezet fogtunk.
- A fogadás ebédszünetig érvényes - folytatta Derek. - Aki addig felszed valakit, az nyert. Sok sikert!
Ekkor már a sulinál voltunk, egymásra néztünk Peterrel, és őrült rohanásba kezdtünk az épület felé. Miközben futottam még hallottam, hogy valaki megkérdezi Derektől, hogy nekünk mi bajunk van. Remélem kedves barátom nem válaszolt neki...
Szóval miután berontottunk a suliba én elindultam a bal szárny felé, Peter pedig jobbra. Egy igazi "versenyfutás az idővel és az idióta haveroddal" dologra hasonlított ez az egész, csak tudnám miért... Első óra előtt nem sok sikerben volt részem. Ezt úgy értem, hogy egy lány rám öntötte a jegeskávéját, egy másik pedig elküldött a francba. Nem csüggedtem el, hisz a suliba összesen több mint hatszáz lány jár. Az első szünetben is folytattuk a küzdelmet.
- Hogy haladsz töki? - ordított felém Peter, mikor összefutottunk egy folyosón.
- Találd ki - vigyorogtam, és feltettem a kezem.
Összepacsiztunk, és vihogva indultunk tovább a folyosó két különböző vége felé. Miután a második szünetben sem jártam sok sikerrel, kezdtem kicsit megijedni. Már csak két óra és két szünet választott el a fogadás lejáratáig. Mivel a harmadik szünet sem hozott sok sikert, kezdtem bepánikolni. Az ebéd előtti utolsó órám biológia volt. Bevágódtam a leghátsó padba Clara mellé. Csak úgy mellékesen köszöntem neki, ő pedig érdeklődve nézett rám.
- Miért vagy ilyen ideges? - kérdezte kíváncsian.
- Aki kíváncsi, hamar megöregszik - vigyorogtam rá a szívdöglesztő mosolyommal.
- Leszarom. Mondd - vigyorgott, én pedig elképedtem.
- Te... te... - dadogtam.
- Jól van, bocsi, de tényleg érdekel - pirult el egy kicsit, én pedig csak vigyorogtam.
- Tényleg nem mondhatom el - ráztam a fejem szomorúan.
Egész órán azon kattogott az agyam, hogy hogyan keressek magamnak egy csajt, aki hajlandó lenne randizni velem. Mikor megszólalt a csengő azt hittem szívrohamot kapok. Direkt lassan pakoltam, hogy minél később kelljen teljesen leégnem a srácok előtt. Aztán hirtelen beugrott valami. Kirontottam a teremből, és kedves padtársam után kiáltottam.
- Clara!
- Igen - fordult vissza mosolyogva.
- Öhm - sétáltam hozzá közelebb, és mélyen a szemébe néztem. - Nem lenne kedved ma csinálni valamit?
Kicsit meglepődött, de azért mosolygott.
- Mármint egy randin? - kérdezte.
- Igen - bólintottam.
- Szívesen - mosolygott, és felírta egy lapra a címét és a számát. - Öt körül már ráérek - azzal lelépett.
Hatalmas mosollyal az arcomon löktem be az ebédlő kétszárnyú, vastag ajtaját, és elképzeltem ahogy lassított felvételben, lazán sétálok, miközben megszólal a Rocky zenéje. Aztán mikor a srácok megláttak idiótán tapsolni, vihogni és füttyögni kezdtek.
- Na kinek van ma randija? - vágódtam le Fred mellé.
- Nekem - vont vállat. - Este megyünk Daisyvel moziba, és...
- Hé, Nekem! - vágtam bele a mondandójába.
- Mikor beszélted le? - kíváncsiskodott Derek.
- Hát most, szünet elején - vontam vállat.
- Én már a harmadik szünetbe - huppant le mellém Peter. - Ezt SZÍVTAD!
Ezen mindenki jót röhögött, és pedig nagyon csúnyán néztem rájuk.
- Úgyhogy csak ügyesen azon a randin - borzolta össze a hajam, én pedig csak ellöktem a kezét.
- Asszem' meleg leszek - sóhajtottam, és lenyúltam a velem szemben ülő Mark szendvicsét. - Kösz.
Peterrel és Derekkel suli után kiültünk az udvarra megvárni a többieket. Csak ültünk és néztük a diákokat. Abban a percben nagyon jól éreztem magam. Örültem, hogy velük lehetek, akármennyire is hiányoztak az otthoni haverok. Furcsa, de míg otthon hónapokba telt, itt napok alatt igaz barátokat találtam. Egy ideig üldögéltünk, majd Peter törte meg a csendet.
- Mit szeret csinálni egy Sandy szintű lány? - gondolkodott hangosan.
Először fel se fogtuk mit mondott, csak dünnyögtünk valamit, majd Derekkel egyszerre ordítottunk fel.
- Mi van?! Te Sandyvel mész randira?! - vihogtam.
- Igen, miért? - értetlenkedett Peter.
- Igent mondott?! Neked?! - döbbent meg Derek.
- Te vagy a példaképem - röhögtem.
Így üldögéltünk még egy darabig, majd meg is érkeztek a többiek.
Én egyből hazamentem, és elkezdtem gondolkodni, mit fogunk csinálni Clarával. Végül arra jutottam, hogy majd spontán kitalálunk valamit. Fél ötkor elköszöntem Liától és elindultam randipartneremért. Öt után öt perccel ott is voltam, és becsengettem. Clara nyitott ajtót.
- Szia - mosolygott.
- Szia - vigyorogtam én is.
Ő bezárta az ajtót, és elindultunk.
- Mit csináljunk? - kérdeztem.
- Lemegyünk a partra? - vetette fel.
- Oké - egyeztem bele, és elindultunk gyalog a tengerpartra.
- Szia - mosolygott.
- Szia - vigyorogtam én is.
Ő bezárta az ajtót, és elindultunk.
- Mit csináljunk? - kérdeztem.
- Lemegyünk a partra? - vetette fel.
- Oké - egyeztem bele, és elindultunk gyalog a tengerpartra.
Egy fél óra sétálás után meg is érkeztünk. Az víz nagyon szép volt, én pedig lerúgtam a cipőmet, majd megragadtam Clara kezét.
- Gyere - húztam a víz felé, mire ő is gyorsan levette a szandálját, és befutottunk a vízbe.
Épp hogy csak a térdünkig ért a hűvös víz, de nagyon jó érzés volt. Egy ideig még a vízben maradtunk, majd kiültünk a homokba. A Nap lassan eltűnni készült a dombok mögött, és én átöleltem Clara vállát. Így ültünk, azt hiszem megnyugtatta a közelségem, én pedig boldog voltam, hogy vele lehetek, noha még csak meg sem csókolhattam.
- Gyere - húztam a víz felé, mire ő is gyorsan levette a szandálját, és befutottunk a vízbe.Épp hogy csak a térdünkig ért a hűvös víz, de nagyon jó érzés volt. Egy ideig még a vízben maradtunk, majd kiültünk a homokba. A Nap lassan eltűnni készült a dombok mögött, és én átöleltem Clara vállát. Így ültünk, azt hiszem megnyugtatta a közelségem, én pedig boldog voltam, hogy vele lehetek, noha még csak meg sem csókolhattam.
- Tudod - kezdte. - örülök, hogy eljöhettem otthonról. Kész őrültekháza minden...
- Miért? Mi a baj? - kérdeztem.
- Áh, úgy sem érdekelne - legyintett, és előredőlt.
- De, szívesen meghallgatlak - mosolyogtam bátorítóan, ő pedig sóhajtott.
- Miért? Mi a baj? - kérdeztem.
- Áh, úgy sem érdekelne - legyintett, és előredőlt.
- De, szívesen meghallgatlak - mosolyogtam bátorítóan, ő pedig sóhajtott.
- Sajnálom - dőltem előre én is, és megfogtam a kezét, mert tényleg sajnáltam.
- Tudod kik a szüleim? - mosolygott.
- Nem - ráztam a fejem értetlenül.
- Sam Wiliams és Jessica Thomson - közölte, nekem pedig tátva maradt a szám.
__________
Íóri megj.: Na mit szóltok? Jöhetnek a komik! :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)