13. rész

13. rész: Vilma

Valami pittyegett. Mi a franc pittyeg? A szemem csukva volt ugyan, de éreztem hogy figyelnek, és hallottam,  hogy sugdolóznak. Na meg az az idegesítő pittyegés... Végül kinyitottam a szemem.

- Hrmppp... - nyögtem, és egyszerre négy szempár szegeződött rám. 

- Látom felébredtél - mosolygott Avery, aki fehér köpenyben és egy mappával a kezében állt. 

- Te vagy az orvosom? - csodálkoztam, miután felfogtam, hogy hol vagyok, és kik vannak körülöttem.

- Így hozta a sors - vont vállat, és kisétált a kórteremből.

Ezután már csak Lia, Derek és Peter állt az ágyam körül. 

- Mi történt velem? - kérdeztem, miközben belekortyoltam egy pohár vízbe.

- Hát konkrétan a másik csapat kabalája hozzád vágott egy fém széket... - próbálta elrejteni vigyorát Derek. - Ja és megrepedt a koponyád, meg enyhe agyrázkódásod van...

- És anyáék tudják? - fordultam Liához. 

- Aha - bólintott. - Azt mondta, hogy hívd majd fel, ha tudod. 

- Oké... majd ha tudom... - motyogtam.

- Nekem viszont ideje mennem - mondta nővérem, egy puszit nyomott a fejemre, jobbulást kívánt, és lelépett. 

- Hát ez szívás, haver - ült le az ágyam szélére Peter. 

- Tényleg, meddig kell itt maradnom? 

- Azt mondták, hogy nem olyan súlyos a dolog, úgyhogy csak egy vagy két hétig - felelte Derek, aki közben helyet foglalt az ágyam mellett lévő fotelban. 

Pár percig néma csöndben ültünk, és hallgattuk az gépek pittyegését, és bámultunk egymásra.

- Akarod látni a videót? - vigyorodott végül el Peter és előhúzta a telefonját.

- Aha - röhögtem fel, és haverom pedig elindította a felvételt.

Egy hörcsög ruhás alak táncolt, és szaltózott össze-vissza a pályán, mikor egy farkasjelmezes idióta egy fémszékkel a kezében a höri mögé áll, és tejes erőből fejbe vágja. Amikor a videó ideért mindhárman iszonyatosan röhögni kezdtünk, a jelenet komikumából adódóan.

- És amúgy a farkassal mi lett? - kérdeztem végül.

- Hát közmunkát kell végeznie, és szerintem kirúgják a sulijából - szólt Derek.

- Az király - vontam vállat.

Igazából az egész napot velem töltötték, és csak a látogatási idő végén léptek le a srácok. Miután az egyik nővér felhozta a - borzalmas - vacsorámat, kikapcsolta a pittyegő gépet, és jó éjszakát kívánt, én meg is próbáltam elaludni. Nem tudom, hogy tényleg aludtam-e, vagy csak a szenderegtem, de egy hirtelen ajtócsapódásra ébredtem. Bizonyára a szomszéd kórterem ajtaját csapták be. Ez a tény nem is lett volna meglepő, ha pár másodperccel nem hallom meg egy férfi hangját is. 

- Kérem nyugodjon meg - szólt. - Pár napon belül kiengedjük, miután megvizsgálták. 

- De nekem most kell elmennem innen! - sikított egy nő, akinek a hangja furcsán ismerős volt.

- Nem mehet el.

- De! - ordított a lány, de ekkor újra kinyílt a szomszéd szoba ajtaja, és dulakodás hangjai szűrődtek át.

- Oldozzanak el! - ordított újra a női hang, a dulakodás befejeztével. 

- Itt kell maradnia - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon a férfi, és az ajtó újra nyílt, majd csukódott.

Vártam pár percet majd lerúgtam magamról a takarót, felhúztam egy köntöst és papucsot, majd átcsoszogtam a szomszéd kórteremhez. A folyosó üres volt, így halkan odasiettem a szomszéd ajtóhoz. Puhán belöktem, és körbenéztem. A teremben három ágy volt, az egyiken pedig valaki feküdt. Beléptem a szobába, becsuktam magam mögött, és feloltottam a villanyt. Most már volt alkalmam rendesen megnézni az ágyon fekvő lányt, aki, legnagyobb döbbenetemre, a reggel látott vörös nő volt. Odavolt szíjazva az ágyhoz, és rémülten méregetett. 

- Mit akarsz? - kérdezte. 

- Mi történt veled? - ültem le a szomszéd ágyra, és onnan figyeltem őt.

Valamiért tudni akartam ki ő, és mi a története. 

- Nem mindegy? Nem is ismersz... 

 Én nem válaszoltam, csak várakozva néztem őt, mire ő sóhajtott. 

- Miért mondjam el? - kérdezte. 

- Mert szeretnék segíteni - mosolyogtam biztatóan.

Egy kicsit tétovázott, majd vállat vont, és beszélni kezdett.

- Amikor a buszon találkoztunk akkor még a szüleimmel éltem, és minden rendben volt. Céljaim voltak, és mindent megtettem azért, hogy elérjem őket. Egy napon azonban az egyik nagyon helyes osztálytársam elhívott egy buliba, én pedig boldog voltam, hogy végre engem is észrevettek. Egy szórakozóhelyre mentünk, és egy asztalnál leültünk. Rendeltünk néhány italt, és elmentünk táncolni. A poharainkat őrizetlenül hagytuk, és mire visszaértünk, valami megváltozott. Valakik drogot kevertek az italunkba, amitől, ahogy mondani szokás, teljesen beálltunk. Hazafelé menet együtt mentünk, de én a mi utcán elején persze lekanyarodtam, a többiek pedig haladtak tovább. Már majdnem a házunk előtt voltam, mikor valaki megszólított. Közölte, hogy ő kevert drogot az italunkba, és adott egy névjegykártyát majd eltűnt. Akkor nem foglalkoztam vele, csak zsebre vágtam a fecnit, és még mindig a szer hatása alatt állva hazabotorkáltam. Másnap szörnyen rosszan voltam, de reméltem, hogy ez csak a másnaposság. Pár nap elteltével viszont egyre rosszabbul lettem, folyton változott a hangulatom, a hideg rázott és nem tudtam mit kezdjek magammal. Aztán végül ráakadtam a drogdíler elérhetőségére. Rengeteg pénzt kért az áru miatt, de én éreztem, szükségem van rá... Így megloptam a szüleimet, és megvásároltam a  drogot. A "készletem" pár hétig kitartott, de aztán újra szörnyen kezdtem érezni magam. Így újra felkerestem a férfit, és újabb adagot kértem. Aztán egyre többre és többre vágytam, és tartozásokba keveredtem. Végül már az utcán árultam... a testemet, hogy pénzhez jussak... És otthonról is elszöktem... Ma estefelé, amikor az utcán sétáltam egy csapat férfi támadt rám, és erőszakoskodtak velem... Meg is vertek, de az egyik járókelő szólt a rendőröknek és a mentőknek, akik behoztak is. Most tiszta vagyok, napok óta nem vettem magamhoz szert, de már nagyon kell... És... Én... Nem tudok nélküle élni! - az eddigi higgadtan beszélő lány, egyszerre dühössé vált. - Segíteni akarsz?! Szerezz nekem még!!!

Én csöndben és döbbenten hallgattam a történetet, és már csak egy kérdésem volt. 

- Hogy hívnak? 

- Vilma - felelte halkan. - Vilma Wiliams.
_________________
Írói megj.: Bocsi, hogy csak most hoztam és hogy ilyen rövid, de csak most volt rá időm, tehát ne haragudjatok, és várom a komikat! :) (bocsi, lehet, hogy szörnyű lett a helyesírásom... :/)