12. rész

12. rész: Meccs... vagy inkább háború?

Szombat reggel nyűgösen ébredtem. 

- Hány óra van? - nyögtem csak úgy magamnak, és rápillantottam az órámra. - Azt a kurva...!!!

Kipattantam az ágyból, felráncigáltam magamra valamit, ami épp a kezembe akadt, felkaptam a sporttáskámat és levágtattam a lépcsőn.

- Elmentem! - ordítottam be a konyhába a többieknek, és már fel is téptem a bejárati ajtót.

Abban a percben csörögni kezdett a telefonom.

- Mi van?! - kiabáltam bele a készülékbe. 

- Öhm... Helló haver... - egy megszeppent Derek hangját hallottam. - Csak szólni akartam, hogy egy órával későbbre tették a meccset. Csal tízkor kezdődik.

- Bassza meg... - torpantam meg. - Mi a francot fogok most csinálni még másfél óráig?!

- Hát nem tudom...

- Ah... Majd kitalálok valamit - vontam vállat. - Kösz, hogy szóltál. Szevasz. 

Azzal letettem a telefont. Körbenéztem, és nem láttam az utcán senkit. Igaz is, ki a fene indul el otthonról fél kilenckor?

Jobb ötlet híján elindultam egy közeli kávézóba, megreggelizés céljából.Tíz perc séta után el is értem a keresett helyet, bementem és leültem egy asztalhoz. A pincértől rendeltem egy csokis csigát és egy kávét. Mit ne mondjak, jól esett. Már vagy negyed órája merengtem a csészém felett, mikor valaki megállt az asztalomnál. 

- Helló szépfiú! - szólt egy ismerős női hang és én felnéztem. - Óh...basszus... 

Az első kaliforniai napomon megismert szőke lány volt az a buszról, de koránt sem tűnt olyan konzervatívnak mint akkor. Hosszú, szőke haját vörösre cserélte, miniszoknyát és feszülős toppot viselt, amiből épp hogy nem estek ki a mellei. 

- Mégis szépfiúnak tartasz? - vigyorogtam rá. - Hogy is mondtad? Az a lényeg, hogy ki vagy? - álltam fel. - Miért? Te ki vagy? A sarki kur...

- Kussolj már! - ripakodott rám. - Nem tudsz te rólam semmit! 

- Akkor - huppantam le. - miért nem mesélsz?

Egy percig tétovázott, majd megrázta a fejét.

- Csak felejts el... - azzal kiment a kávézóból, és az ablakon kinézve láttam ahogy rágyújt egy cigire, és magassarkúiban eltipeg.

Nem tudom mi ütött belém, és honnan szedtem bátorságot lekurvázni egy ismeretlen lányt de... Furcsa volt ez az egész... Mi történhetett vele? Ekkor újra csörögni kezdett a telefonom.
- Igen?

- Cső haver! -  szólt bele Peter.
- Helló! Mi van?
- Nem futunk össze a meccs előtt?
- Még van egy óra a meccsig - értetlenkedtem.
- Tudom... Na jó... Derek mondta h egyedül császkálsz valahol, így gondoltam felhívlak.
- Ahh... Hát oké, összefuthatunk... Mondjuk... Negyed óra múlva a parkban?
- Oké! Csá tesó! - azzal letettük a telefont.

Ez jellemző Derekre... Mindegy. Legyintettem, felálltam, fizettem és kisétáltam a kávézóból. A park felé vettem az irányt, és közben csak úgy kavarogtak a fejemben a gondolatok. Pár napja még az volt a legnagyobb gondom, hogy Clara elment, és most pedig újra felbukkan az ismeretlen lány a buszról, és én nem értek semmit. Persze egy kis hang a fejemben sz mondogattak, hogy semmi közöm hozzá, mégis a szívem azt súgta, muszáj kiderítenem a történetét. A nagy gondolkodásban véletlenül nekisétáltam egy oszlopnak, és jutalmul egy kislány kuncogását, és anyukája rosszalló pillantását kaptam.Végül azonban mégis csak eljutottam a parkhoz, és meg is találtam Petert. Magamban tanakodtam, hogy elmeséljem-e a kávézóban történteket, de aztán arra jutottam, először mindenképp Derekkel kell beszélnem. Egy fél órán belül a többiek is felbukkantak, először jól kiröhögtek, és csak azután indultunk el a sportcsarnokba.
- Ki ellen játszunk? - tudakoltam a többiektől már az öltözőben.
- Moon Light Gimnázium - közölte Derek. - A kabalájuk egy farkas, és hát... nem valami szimpatikus csávó...
Én csak a számat húztam, majd vállat vontam, és elkiáltottam magam.
- KIK A NYERŐK?!
- A HÖRCSÖGÖK! - ordították vissza a fiúk.
- NA KIK A NYERŐK?!
- A HÖRCSÖGÖÖÖK!
Ezt még vagy tízszer eljátszottuk, és amikor eljött az idő, teljesen fellelkesülve rontottunk ki a pályára.

Miután a csajok befejezték a táncikálást, el is kezdődött a meccs. Még két perc sem telt el, mikor egy magas, szemüveges, vörös hajú srác állt mellém.
- Hogy vagy kis nyomorék? - kérdezte, és a hangja nagyon ismerősnek tűnt.
- Az mindegy - lépett a másik oldalamra egy farkasjelmezbe bújt idióta. - mert nemsokára, már nagyon rosszul lesz!
- Nem félek tőletek! - közöltem, és odébb léptem, de pechemre ők is velem együtt léptem.
- Biztos? - vigyorgott sunyin a vöröske, és felemelte az öklét.
- Igen - kaptam el higgadtan a kezét. - Biztos.
A farkas kezet viszont szabadon volt, de csodálatosan természetfeletti képességeimnek köszönhetőek, épp időben hajoltam el az ökle elől, így ő a kis vörös szemét találta el. Nem tudtam visszatartani a röhögést, vihogva, görnyedezve rohantam oda Derekhez, ő pedig csak értetlenül bámult rám.
- Te akartad nyomorék! Ez már háború! - ordította még utánam a farkas, majd kikísérte barátját az öltözőkhöz.
- Dan! Mi a francot csináltál? - nézett rám Derek.
- Semmit - vihogtam, és ekkor szólalt meg a síp, ami azt jelentette, hogy a kabalák jönnek.
- Mindegy - legyintett. -Sok sikert!
-Kösz - vigyorogtam, és felvettem a hörim fejét.

Miután befejeztem a műsoromat, hatalmas tapsot kaptam, de sajnos a farkas nagyobbat. Eldöntöttem, a következő kabalás szünetben majd megmutatom! A meccs viszont nagyon jól alakult, az első negyed végén 22-18-ra vezettünk, a következő negyed után 29-27-re, a harmadik után viszont az ellenfél átvette a vezetést 35-34-re. Ekkor jött el az én időm. Most először a farkas mutatta meg, hogy mit tud, és aztán következtem én. A tömeg tombolt, és sikoltozott nekem, ami nagyon sok erőt adott. Épp az utolsó szaltómhoz készültem felugrani, mikor egy nehéz dolog fejbe talált, kicsúszott a lábam alól a talaj, és minden elsötétült. Mielőtt elvesztettem az eszméletemet, még meghallottam a farkas gonosz hangját.
- Én megmondtam, ez már háború...!
______________________________
Írói megj.: Annyira cukikák voltatok, hogy nem tudtam abbahagyni... :/ Ne haragudjatok, hogy gonosz voltam, de végül kierőszakoltam magamból ezt a részt. De ha már így visszatértem, szeretnélek megkérni titeket, hogy írjatok nekem kommentet ide alulra, mert az tényleg sok erőt ad a folytatáshoz. :) Na puszilok mindenkit <3