Lusta nyomorék vagyok :)

A cím magáért beszél. Nincs mit magyarázni. Semmire sincs időm, mert suli van, mert tizedik osztály van, mert informatika érettségi lesz és mert minden olyan bonyolult. de nagyon is SAJNÁLOM, elhihetitek, de a történetírás most nagyon nem fér bele az időmbe :( NE HARAGUDJATOK RÁM kérlek titeket, és egy kis vigaszdíjként a "nyafogós blogomat" fenntartom, és talán ott még megtaláltok. :) PUSZILOK MINDENKIT! :)

Olvassátok a verseimet! : http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=93335
És a Nyafogós blogot! : http://livenowhun.blogspot.hu/

Bréking Nyúz Ár Bréking!

Sziasztok! Nem, nem új rész, sőt... Szeretném bejelenteni, hogy ezentúl csak hétvégenként tudok részt hozni, mert beindult a suli, és már az első héten jönnek a csodálatos ismétlődogák! Bah... Ez a tizedik osztály nem valami vicces... Mindegy. :D A lényeg, hogy vasárnap körül számítsatok új részre. :) Puszilok mindenkit! :)

14. rész

14. rész: Esti mese

Én csöndben és döbbenten hallgattam a történetet, és már csak egy kérdésem volt. 

- Hogy hívnak? 

- Vilma - felelte halkan. - Vilma Wiliams.

Ledöbbentem.

- És... hogy hívják az édesapádat?

- David Wiliams, miért? - szólt, és én pedig csak legyintettem.

Persze belül csak úgy cikáztak a gondolatok. David... Dave... Wiliams... Lia. Lia egyik mostoha bátyját is Davidnek hívják... Lehet hogy ő az?

- És apukádnak van testvére? - kérdeztem. 

- Igen. Egy iekrtesója, Sam és egy mostoha, Cecilia. De miért?! - ingerült fel megint. 

- Mert az én féltestvérem Cecilia Wiliams. 

Vilma szeme elkerekedett.

- Ugye... Ugye nem fogsz szólni neki? Mert ő tuti elmondaná apának és... Én nem akarok hazamenni! 

- Vilma...!

- Inkább Will, azt jobban szeretem - szólt közbe, én pedig sóhajtottam. 

-Szóval akkor Will, én szeretnék neked segíteni. És ha ehhez az kell, hogy...

- Mondtam már hogyan segíthetsz! Más segítség pedig nem kell! - közölte határozottan. 

- De... én szeretném, ha abbahagynád a... drogot. Ha nem akarsz hazamenni, lakhatsz velünk is! Lia biztos megengedi! - próbáltam győzködni, ő viszont hajthatatlan volt. 

- Nem. És még, mindig nem tudom miért is akarsz segíteni - nézett mélyen a szemembe. 

Én a hátamra feküdtem a mellette lévő ágyon, és elmerengtem. Valami volt benne, ami vonzott felé. Egyszerre éreztem meleg gyengédséget, és dühöngő haragot. Ránéztem, és végigjárattam minden egyes porcikáján a tekintetemet. Gyönyörű volt, még a kihívó öltözködése ellenére is. Sőt... talán izgatóbb. Egy mélyet sóhajtottam, és megtörtem a csendet. 

- Mert tudom, milyen a függőség... 

- Ugyan honnan...? - háborodott fel, de én a szavába vágtam. 

- Hadd meséljem el. Ugyan nem velem történt meg az eset, mégis majdnem végig ott voltam, és láttam amit láttam. Nagyjából másfél éve, a fociedzésen ismerkedtem meg egy sráccal. Ő akkor már egyetemista volt, de néha lejárt a mi edzéseinkre is. Nagyon jóban lettünk, sokat hülyültünk és találkoztunk edzéseken kívül is. Egy nap azonban nem jelent meg az előre megbeszélt találkozási helyen. Egy kicsit furcsálltam a dolgot, hisz ilyen addig még sosem fordult elő. Egy óra várakozás után azonban felhívtam, és ő fel is vette. A beszéde zavaros, és akadozó volt, talán azt sem tudta, hogy velem beszél. Azután már sosem jött le az edzésekre, de néhány ismerőse azt mesélte, hogy nagyon sokat bulizik. Aggódtam ugyan érte, de hisz felnőtt ember volt, azt csinált amit akart. Teltek, múltak a hónapok, és egy nap egy levelem érkezett. Robi, mert így hívták a srácot, anyukája írta, és elmesélte benne, hogy a fia kábítószer-túladagolásban halt meg, egy buli során. A végrendeletében egyedül engem említett meg, a rokonain kívül persze, értesítendő személyként. Akkor jöttem rá, hogy ha kicsit jobban figyelek rá, talán túlélte volna, és még ma is velünk lenne...

Nem tudtam visszatartani, és egy könnycsepp gördült végig az arcomon, de gyorsan le is töröltem.

- Sajnálom - suttogta Vilma, és, amennyire tudta, kinyújtotta a kezét és megfogta az enyémet. - Én... megengedem, hogy segíts...

Én rámosolyogtam, ő pedig vissza. Így feküdtünk, kitudja meddig, és végül mindkettőnket elnyomott az álom.

Másnap reggel az ő mosolygó arca volt az első, amit megláttam.

- Szia - köszönt.

- Szia - mosolyodtam el én is. - Öhm... - jöttem zavarba, és felültem. - Jobb ha most megyek...

- Várj! - szólt. - Gyere ide.

Odasétáltam hozzá, ő pedig magához intett. Lehajoltam, és Vilma egy puszit nyomott az arcomra.

- Ebéd után gyere vissza - utasított, én bólintottam, és kiléptem a kórteremből.

A délelőtt további részén a szobámban üldögéltem, és a tegnap Lia által behozott könyveket olvasgattam. Délben megint jött egy nővér és hozott ebédet. Miután végeztem, még vártam egy fél órát, és átmentem a szomszéd kórterembe, de az már üres volt. Összefutottam Vilma orvosával a folyosón, így megérdeklődtem, hova tűnt a lány. Azt felelte, hogy délelőtt megérkeztek a laboreredményei, és minden rendben volt, így hazaengedték. Haza... na persze... Nem tudtam mit tegyek. Miért ment el köszönés nélkül? És hova ment? Az utcára...? Zavart voltam, és már megint rengeteg kérdés kavargott a fejemben. Azt hiszem meg fogok őrülni...

Délután persze megint bejöttek a srácok, és most nem csak Peter meg Derek, mindenki ott volt. Örültem, hogy bejöttek, mert nagyon jól esett, hogy gondolnak rám, és persze elterelték a figyelmemet Vilmáról. Este azonban, a látogatási idő lejárta és vacsora után, a sötétben fekve, megint eszembe jutott. Nem tudtam hová tenni, és még megkeresni sem, hisz be voltam zárva abba a rohadt kórterembe. És ha lelépnék?, jutott eszembe, Senkinek sem tűnne fel... De. Feltűnne.

Ilyen zavaros gondolatokkal aludtam el, és hogy őszinte legyek, nem igazán aludtam ki magam. A következő két hetet még kórházban kellett töltenem, és csak utána mehettem haza. A kórházban töltött idő alatt semmit nem hallottam Vilmáról, de miután újra elkezdtem suliba járni, sőt, a sok edzés rengeteg időmet elvette, hisz újra formába kellett jönnöm. Szóval mikor már egy hete újra suliba jártam, egy szép pénteki napon Mr Huks a szokásosabbnál is morcosabban jött be a terembe.
- Sziasztok - köszönt. - Az igazgatóság kijelentette, hogy a biológia csoportnak tanulmányi kirándulásra kell mennie még ebben a hónapban.
Az osztály felhördült. Senkinek, tényleg senkinek, nem volt kedved az öreg, zsémbes Mr Huksszal kirándulni menni, kitudja milyen idegtépő programokkal.
- Nem kívánságműsor! Képzelhetitek, hogy nekem se nagyon van kedvem hozzá... Mindegy. Jövőhét péntekre és szombatra ne szervezzetek semmit, mert péntek reggel hatkor indulunk!
- És hova megyünk? - kíváncsiskodott egy bátor lány az első padból.
- Majd megtudjátok - vigyorodott el ördögien, majd témát váltott. - És most, Mr Tailor, kérem fáradjon a táblához, és mesélje el, mit vettünk múlt órán - nézett rám, én pedig kivánszorogtam a táblához.
___________________
Írói megj.: Rövid lett, és béna, ezért ne haragudjatok, de azért jöhetnek a kommentek! :) Tényleg sokat segítenek! *-* És amúgy, mit gondoltok Vilmáról? :)